2010. október 31., vasárnap

OKTÓBER 31 – KOSSUTH-TÉRI MÉSZÁRLÁS ÁLDOZATAI

ÁGH ISTVÁN KÖLTŐ VISSZAEMLÉKEZÉSE

Mi történt a téren? Hogyan emlékszel erre a napra?
– Tizennyolc éves voltam, András talán ha tizennégy, a korkülönbség ebben a korban sokat jelent, másként mutatja meg a történteket. András megírta az ő Kossuth terét a Rozsdaősz című, nagyon fontos regényében.
– Lapunk múlt héten közölt belőle egy részletet…
– Én sebesültje voltam ennek a szörnyű eseménynek. Az Eötvös Kollégiumban laktunk, elsőéves bölcsészhallgató voltam, és úgy láttam huszonötödikén, béke van a városban, kíváncsi voltam, mi történt, mi történik. Bementünk az Astoriáig a hetes busszal, egy ideig odáig járt, mert munkába álltak a közlekedési dolgozók. Tulajdonképpen a bátyámhoz akartam menni Zuglóba, de ha nem lehet, hát nézzük meg a lánykollégistákat, akik az Astoriával szemben, a Rákóczi út elején voltak. Gyűltek a népek, amíg én ép voltam, leginkább csak bámuldoztam. Erős volt bennem a kíváncsiság, nem volt bennem küldetéstudat, mégis nagyon lelkesek voltunk, ahol megjelentünk. Az esemény a történelem része lett, nem akarom elismételni, történelemkönyvekben olvasható. A lelkes tömeg egy átállt tankkal megindult a Parlament felé, egyre többen lettünk. Maga a tüntetés néhány percig ha tartott, majd elkezdtek lőni. Aki ott volt, az vagy meghalt vagy megsebesült. A legszerencsésebbek valahogy megmenekültek. Én megsebesültem, majdnem meghaltam, körülöttem majdnem mindenki meghalt, centimétereken múlt, hogy élek vagy halok.
– Jobbágyi Gábor egy friss könyvében szó esik arról, hogy a tömeget szinte odavezették, oda terelték a Parlament elé, máskor, más alkalommal a Honvédelmi Minisztérium elé, ahol sokak közt Horváth Lajos történész-költő is megsebesült.
– Én ilyesmit, az odaterelést nem érzékeltem. De gyanakodhatok is akár, utólag. Mi azt láttuk, hogy a katonaság mellettünk van, ők vágták ki a címert a lobogóból a Bem téren, együtt éljeneztek a tömeggel, a rádiónál már huszonharmadikán letépték a rangjelzéseiket, miért gyanakodtunk volna? Miért gyanakodjunk huszonötödikén, ha egy tank megy előttünk? Jobbágyi feltételezésében lehet valami, de mégsem hihetem el teljesen. Más kérdés a halottak száma. Bárhova futottál, mindenhonnan lőttek. Amikor a pincéből kikerültem, a kettes villamos déli oldalon lévő megállójánál annyi volt a halott, mintha csak mi hiányoztunk volna onnan. Csak amit én láttam, az is több volt, mint amennyit hivatalosan beismertek.
 (MH, részlet) Kép: Ágh (MH)
Megjegyzés: Amit Ágh István mond az igaz, tehát ott a téren legalább félezer halott volt - ma sem tudni hol kaparták el őket-  és több ezer sebesült, akik közül többen a kórházban vagy otthon is meghalhattak, hiszen sokan vérző sebekkel tántorogtak haza, véres ruházattal. Ágh Istvánnal együtt volt a téren Arnóth Károly, szintén kollégista, a barátja, egymás mellett sebesültek meg és valóban csoda, hogy életben maradtak. A videón az első beszélő Arnóth mesél részleteket. Nagyon fontos! Arnóth a blog szerzőjének elmesélte a nyolcvanas évek elején a sebesülésük történetét és a téren látottakat, a cikk elkészült, de az ELTE egyetemi lapjának akkori főszerkesztője nem engedte megjelentetni. Miért? Mert az állását fontosabbnak tartotta az 56-os igazságnál. Később rádiós karriert futott be az illető. A második emlékező egy kerítést emleget a Rákoczi-szobor mögött, az az akkori metró állomás félbehagyott építkezési kerítése és bódéja volt. Akkor még az országház déli részéhez közel állt a Kossuth-híd, ami nagyjából a mostani József Atilla szobor közelében volt. Többen próbáltak arrafelé is menekülni, de az ávósok őket is lőtték. A tévés emlékezésben nem hangzik el a lényeg! Ugyanis az ávósok nemcsak a Földművelésügyi-minsztérium tetetéjén húzódtak meg, hanem a tér összes környező házának tetején voltak, tehát senki sem tudott jó írányba menekülni. Akkor még a közeli Szabadság-téren is lőttek az oroszok és ávósok. Miközben a rádió egész nap azt hazudta, hogy a fasiszta lázadókat már leverték és Nagy Imre azt üzeni, hogy mindenki tegye le a fegyvert a népi demokratikus rendszer ellen. Ma reggel a cionrádió Vasárnapi Újság című műsorában azt hazudták, hogy Nagy Imre valójában "fellépett" a sztálini rendszer ellen. Az ügyre még később visszatérünk. Miközben Orbán-kormánya nemzeti szalagos lózungokat ereget, aközben a kormány semmiféle megemlékezést nem tartott a Kossuth-téri mészárlásra emlékezve. Tehát ők ezt most is jogosnak tekintik és hallani sem akarnak arról, hogy hová temették el a közel félezer magyar halottat? Az utolsó emlékező elmondja, amit más tanúk is elmondtak már, hogy a parlament belsejében lévő ávósok is lőtték a tömeget! Akkor az épületben tartózkodott Nagy Imre is és a rádió onnan adta adását, de sem aznap, sem később ez a rádió soha nem mondta be, hogy mi történt a Kossuth-téren... Az egész téma úgy ahogy van, el van feledve. Egyedül a 90-es években készült a Kő András féle sorozat erről a MN-ben, amit kis példányban könyv alakban is kiadtak és pár éve Kéri Edit adott ki egy sok képpel ellátott könyvet erről a témáról, amelyet a tömegtájékoztatásban teljesen agyonhallgattak. De a mai cionhatalom már ott tart, hogy képeket sem tesznek közzé erről a mészárlásról. A 90-es évek elején még volt egy 56-os kiállítás a Pataki István művelődési központ emeletén, ahol több, ritka, nagyméretű kép volt látható erről a mészárlásról, de akkor sem foglalkozott ezzel a tévé. Miközben a szennyes Hír-TV és a többiek Budaházy elleni uszításokkal vannak elfoglalva, aközben az 56-os zsidóávós mészárlások anyagait nem teszik közzé, erről műsorokat sem csináltak.

video