2010. október 21., csütörtök

OKTÓBER 21 – ELHALLGATTÁK A ZSIDÓ BÁNYATULAJDONOST

ÍGY DOLGOZIK A HAZAI ZSIDÓSAJTÓ
Amikor a chilei bányászok mentése szóba került, akkor csak halványan utaltak a bányatulajdonosokra, de annyi elhangzott, hogy az egyik közülük „magyar”. Már akkor tudni lehetett, hogy ez nem magyar, hanem zsidó. Azt is csak egy hírben hadarták el – amikor a zsidók nagyon hazudnak, akkor mindig hadarnak, hogy ne legyen érthető – hogy a bányatulajdonos 10 ezer dollárt ajándékozott minden bányásznak. Már ez a hír is gyanús volt, de egyetlen hazai hírben sem foglalkoztak ezzel. Most már érthetővé válik, hogy a chilei elnök miért viszi bíróságra a bányakatasztrófa ügyét. A mentés után napokkal derül ki, hogy a bányászok elmondták, hogy hallották lent a kőzet morajlását, ahogy omlik, kérték a kimenekülésüket, de ezt a tulajdosok megtagadták. Azt is elmondták a hazai hírekben, hogy 2007-ben már volt bányaomlás ott és veszélyesnek minősítették, azért zárták be időlegesen. Egy hírből az is kiderült, amit a hazai hírekben elhallgattak, hogy az első 17 napon, amikor semmit nem tudtak róluk fönn, úgy tudtak életben maradni, hogy több mellékjárat volt ott, amiben volt elég levegő nekik. Alább a zsidó ügynökség híre, amiben elhallgatják, hogy Farkas (Klein) úr egy hatalmas szélhámos csaló, a lexikonok adatai szerint.
PÉNZZEL AKARTA KIFIZETNI A BÁNYÁSZOK MEGGYILKOLÁSÁT
Hatalmas partit rendezett a kiszabadított chilei bányászoknak egy magyar származású milliárdos, Leonardo Farkas kedden. A bulin mindegyik vájár kapott egy motort, sőt kettőnek házakat is vett Farkas - számolt be a chilei média szerdán. A keddi, öltönyös partit a copiapói Caldera Kulturális Központban rendezték, nem messze az augusztus 5-i bányaomlás helyszínétől - csaknem 300 voltak. Farkas már korábban adott mind a 33 bányásznak egy-egy 10 ezer dolláros csekket (csaknem kétmillió forint). A bányászokat múlt héten szabadították ki 69 nap után egy mentőkapszula segítségével a több mint 700 méteres mélyből a San Jose bányából. A partin a magyar származású chilei milliárdos két vájárnak még egy 10 ezer dolláros csekket adományozott: azok kapták a pluszpénzt, akiknek fogságuk alatt született gyerekük. A partin két bányász térdre ereszkedve kérte meg barátnője kezét. Leonardo Farkas egyébként már Chilében született 1967-ben: 20 évesen az Egyesült Államokba ment és bárzongorista is volt Las Vegasban, többek között Tom Jonesszal és Julio Iglesiasszal is fellépett. Farkas 2005-ben költözött vissza Chilébe, a bányaiparban kezdett dolgozni. A Chilében népszerű milliárdosnak a Facebook nevű közösségi oldalon több mint 352 ezer rajongója van. (FH)
ANGOL NYELVŰ LEXIKONBÓL
Leonardo Farkas 2010-ben.Leonardo Julio Farkas Klein (Született: március 20, 1967-ben Vallenar) Egy Chile-i üzletember, emberbarát A Magyar és Zsidó származású. Farkas kereskedelmi mérnöknek tanult, Santiago-i egyetemen, Chileben. Az 1980-as években emigrált az Egyesült Államokba és a show business dolgozott, mint bárzongorista és az egész országot beoutazta. Dolgozott számos karibi cégnél, egészen az apja haláláig. Farkas visszatért Chilebe és a családi vállalkozást csinálta. Számos iparágban, bányászati ágazatban van a legfontosabb érdekeltsége. A közvéleményben kialakult kép róla. Farkas széles körben ismert Chilében. Adománygyűjtő kampányt csinált fogyatékos gyermekeknek. Farkas adományozott több száz millió pesót és 2008-ban adományozott, 1000000000 pesót (US $ 1.500.000 kb.) Ő lett az első számú adományozó az országban. Farkas közismert különc szokásairól számlákat osztogat kézből és túlzott mennyiségű pénzt osztogat a pincéreknek az éttermekben. Nemrégiben Farkast beperelték az ausztrál partnerei, akik azzal vádolták jogellenesen csinált pénzalapokat. A perben azzal érvelt, hogy ő nem a megfelelő célra használta fel a cég pénzét, hanem személyes jótékonysági cselekményekre. Azt is mondta, hogyha elnökké választják, akkor "minden chileinek lesz saját háza" Ez a retorika vonzó volt a szegény tömegek számáraés jelentős támogatást kapott emiatt, de kemény társadalmi kritikát kapott az ő üzlettársaitól és a helyi politikusoktól, gyakran címkézték őt "populistának", aki állandóan a reflektorfénybe akar kerülni. Adomány a chilei bányászoknak. A mentési művelet során a Copiapo bányánál Farkas adományozott 10.000 dolláros csekket adott mind a 33 megmentett emberek. (wikipedia alapján, részlet)

Nos, már ez is túl sok, amit ez a kalandor bűnöző művel. Most már azt is tudjuk, hogy miért tud szabadon garázdálkodni évekig egy ilyen figura  Chilében? A trükkje nagyon egyszerű. Mindenkit pénzajándékkal akar levenni a lábáról. Jellegzetes zsidó figura, akinek hazai klónjait már régen ismerjük. Pl. Hegedűs Zsuzsa, aki cigánygyerekeket élelmez vagy Demján Sándor, aki zsebből fizeti ki a kedvenceit a díjaival, amiben az MTV is ki van fizetve előre, hogy az ilyen zsidószemetet leadja. Ha van korrupció, akkor ez az. De ide sorolhatjuk a több ezer zsidó alapítványt is, amelyek állami pénzeket markolnak fel és abból jótékonykodnak. Ide tartoznak az összes zsidószekták és pártok is.Kép: Farkas (Klein) úr