2010. október 13., szerda

OKTÓBER 13 - LANGYOS NARANCSLÉ A MÉDIATANÁCS

VALAMI VAN, DE NEM AZ IGAZI

Ott van például a TV2 Édesnégyes című sorozata is, amellyel kapcsolatban számos törvénysértést tártak fel. Mint korábban beszámoltunk róla: a tévénézőknél már szeptemberben „kiverte a biztosítékot” a műsor. A Bors információi szerint az új hatósághoz több panaszos levél is érkezett, amelyek írói kifogásolják, hogy "délutánonként sztárok és civilek szexuálisan túlfűtött incselkedését kell látniuk a képernyőn, a hitelességről nem is beszélve". Szalai Annamária szeptember végén úgy nyilatkozott, „a műsor olyan részleteket tartalmaz, amelyek nem felelnek meg annak a besorolásnak, amely alatt sugározzák, vagyis a tizenkettes karikának”.a kibeszélő show-kal kapcsolatban kiderítették: volt olyan szereplő, aki egyik héten a Mónika show-ban, másik héten pedig Joshinál vendégeskedett, de míg egyikben egy apja által rendszeresen vert fiút „alakított”, addig a következő héten már egy szerelmi háromszög részvevőjeként panaszkodott a műsorvezetőnek. Egy másik esetben pedig azért volt szükség büntetésre, mert az egyik levetített Joshi Bharat-adásban rejtett kamerás házasságtörést megörökítő felvételeket játszottak be, a délutáni műsorsávban. Kiemelte: emellett az alkotmányos alapjogok érvényesülését, a kiskorúak védelmének érvényesülését is fokozottan szem előtt tartja majd a hatóság. "Mindenekfelett" a közösség jogainak képviselete a feladata a hatóságnak, hiszen az állampolgárok megbízatásából végzik munkájukat - mutatott rá. Koltay András testületi tag elmondta: a médiatanács felállásával nem arról van szó, hogy új médiavilág következne, mivel az a hatóságtól függetlenül él és létezik. A közérdek szempontjait szeretnék érvényesíteni a jogalkalmazás során: hiszen a "fő szabály a szabadság" - tette hozzá. Azt mondta: a szakmai becsület és szakmai előélet "arra tereli" a tagokat, hogy kiegyensúlyozottan és elfogulatlanul végezzék munkájukat. (ATV, részlet)
Úgy tünik, hogy a felügyeleti tanács ugyanazt a szélhámosságot követ el, mint Orbán. Beigérte a számonkérést és semmi nem lett belőle, még a vörösgyilkosokkal sem számolt le. Ez a testület amolyan szemfényvesztés lesz megint, de már az is haladás, ha a legdurvább szennyet kiszűrik a műsorokból. Persze még meg kell várnunk a működési szabályaikat, hogy véleményt mondjunk róluk, de első olvasatra ez semmi. Kép: a heti mocsokkal kellett volna kezdeni 

Szalai Annamária a narancsos eszével úgy gondolja, hogy csak a gyerekeket kell megóvni a szennytől? A felnötteknek lehet nyomatni orrvérzésig a képen látható bunkó öklendezéseket és nyílt magyargyalázásokat?