2010. október 15., péntek

OKTÓBER 15 – MA IS VÉRBÍRÓK ITÉLKEZNEK

1989-BEN A PÁRTOK
BÍRÓSÁGI BEJEGYZÉSE
BŰNCSELEKMÉNY VOLT

1989-ben a kommunista összetételű (MSZMP) parlament hozott egy törvényt, ez volt az egyesülési törvény, amely alapján pártokat lehetett törvényesen bejegyezni, a bíróságon. De nemcsak pártokat jegyeztek be akkor, hanem titkos, szabadkőműves és egyéb szervezeteket is! Előtte a Grósz és Németh- kormány már megengedte a pártok szerveződését, de akkor még nem jegyezték be őket hivatalosan. Aki ma előveszi az 1989-es bírósági bejegyzéseket, az könnyűszerrel megállapíthatja, hogy az akkori kommunista bíróságok olyan alapszabállyal jegyeztek be pártokat, amelyek kifejezetten magyarellenesek, magyargyűlölők és népellenesek voltak. Világnézeti és jogi szempontból. Ezekről az 1989-es pártoktól van szó: MDF, FIDESZ, MSZP, MUNKÁSPÁRT, SZDSZ, FKGP, KDNP és volt még pár kisebb párt is, akik aztán indultak az 1990-es csalásos választáson. Ha valaki megnézi ezen pártok önmeghatározását és céljaikat, amelyeket a bíróság bejegyzett, akkor ott döbbenetes szövegeket talál. A Thürmer-féle Munkáspártnál (Thürmer Kádár titkára volt!) pl. a Marxista-Lelninista elvekre hivatkoznak, de az SZDSZ sem volt különb és a többi párt sem. Lényeg az, hogy egyetlen valódi nemzeti párt sem volt akkor! Tehát bűnpártok hozták meg azokat a törvényeket, hogy a kommunista vérbírók, ügyészek, marxista-leininista egyetemi oktatók mind a helyükön maradhattak és ma is ott vannak, 20 év után! Jó reggelt Jobbik! Ezek közé soroltatok be?


1991-ben nagyobb szabadság volt mint most!
1991. október 23-án délután és este a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt a Magyarok Nemzeti Szövetsége a kommunista gyilkosok képeit égeti (képen) és követelték a 16 pont beolvasását. A rádió épületébe beengedték a tüntetők pár fős küldöttségét és akkor az esti hírekben, ha nem is szó szerint, de idéztek párat a pontokból. A küldöttségben volt az a magyar katonatiszt is, aki 1956-ban a rádiónál harcolt az ÁVO-sok ellen, akkor 1991-ben újra kimehetett a rádió erkélyére és onnan üzente az utcán örjöngő közel húszezres tömegnek, hogy beolvassák a pontokat. Próbáljon meg most valaki a cionrádió előtt tüntetni!