2010. október 21., csütörtök

OKTÓBER 21 - RÁCSAPTAK A ZSIDÓ ÜGYVÉDEK FEJÉRE

AZ ÜGYVÉDI KAMARA             
ZSIDÓ VEZETŐI PÁRTOLJÁK
A VÖRÖSGYILKOSOKAT
Léhmann György (képen) siófoki ügyvéd 23 milliárd forintra perelné az állam nevében a Mal Zrt.-t a vörösiszap-katasztrófa kárainak megtérítése érdekében. Keresetlevelét már el is juttatta Orbán Viktor miniszterelnöknek, felajánlva ingyenes jogi segítségét. „Ruttner György ügyvédkollégának, a Mal jogi képviselőjének a megszólalása csupán az utolsó csepp volt a pohárban – válaszolta kérdésünkre Léhmann György, mi késztette erre a lépésre. – Már felháborított a vezérigazgatót védő Bánáti Jánosnak, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének az álláspontja is, amely a felelősség kérdését igyekszik elmaszatolni, elkenni, holott arról nem kéne vitát nyitni, hogy a kárért a Mal felel, ha vétkes, ha nem.” A siófoki ügyvédet az is felháborította, hogy a Mal Zrt. jogi képviselője egyenesen arról beszél a Mal tulajdonosai, vezetői kapcsán, hogy itt középkori boszorkányüldözés folyik. „Az ügyvédeknek, persze, az a dolguk, hogy védjék védenceiket, de azért minden szakmában kell lennie szakmai tisztességnek is – mondta Léhmann. Tehát arról nem kellene vitát nyitni, hogy a kárért a cég vezetőit és tulajdonosait egyetemleges és objektív felelősség terheli. Méghozzá a kár bekövetkeztének pillanatától. A pontos összeget a szakértők mondják meg.” Az ügyvéd szerint a mai naptól minden olyan szerződő fél rosszhiszemű, aki közreműködik abban, hogy a kár megtérüléséhez szükséges fedezetet elvonja a Malnál, illetve a cég tulajdonosainál, mivel minden nap késedelem az adófizetők sérelmével jár, hiszen a költségeket már eddig is teljes egészében az alpereseknek kellett volna viselniük. (MH, részlet)
SIMORNAK KEVÉS A HAVI 2 MILLIÓ
Kétszázmillió forint keretösszeggel kötne szerződést hirdetésszervezésre az egyik amerikai üzleti magazinban az év legjobb jegybankelnökének választott Simor András – tudta meg lapunk. A nyertesnek egyebek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) álláshirdetéseihez, ösztöndíjaihoz kapcsolódó hirdetéseket kell gondoznia. Feladata lesz a látogatóközpont népszerűsítése, s tájékoztatnia kell a Múzeumok Majálisa rendezvényről is. A kétszázmilliótól ötven százalékkal el lehet térni, felfelé. „Nem hiszem, hogy erre külsőst kell megbízni, ráadásul ennyiért” – mondta Boros Imre közgazdász. Kiemelte: az MNB inkább a középiskolákban oktasson pénzügyi ismereteket. E téren van mit pótolnia, annak idején elmulasztotta a felvilágosítást a devizahitelezés kockázatairól is. (MH, részlet)