2010. április 7., szerda

ÁPRILIS 7 - JÓ HÍR PESTRŐL


Balra 1952-ben, a vörös csillagot csak 1989-ben távolították el, de jól látszik a háború előtti zászlótartó, a jobboldali kép háború előttről. Le kell tépni az EU-rongyot a kilátóról és vissza nagyobb nemzeti zászlót













VÉGRE KIMONDTÁK

Végre a Jobbik kimondta, hogy nemcsak a parlamenti politikusbűnözés a jellemző, hanem az is, amit az önkormányzatok művelnek. Ez elég késői felismerés, de jobb későn mint soha. Ennek jegyében a Pokroni Zoltán vezette kerületi önkormányzatot följelentette a Jobbik, ingatlancsalások miatt. Gyorsan hozzátesszük, amit évek óta hirdetünk, hogy az önkormányzatok vidéken is a bűnözés melegágyai.




Tehát a számonkérést és elszámoltatást az önkormányzatoknál kell kezdeni.


Pokorniék bűnei közé tartozik a Gesztenyés-kert leromobolása is, amely most folyik, ez az a hely ahol az 1848-as honvédek síremléke is van. A MOM ipari műemlékeit is ledózerolták korábban és ócska, odanemillő üvegpalotákat építettek, megszüntetve a környék eredeti hangulatát. A minden településen jelenlévő kommunista oktatásért is ők, a fideszesek a fő felelősek az iskolákban és önkormányzatoknál. Pokorni apja kommunista ügynök volt. Ezt maga Pokorni is beismerte, amikor megkapta a történeti hivataltól az okmányt. Pokorni volt az, aki a Holokauszt-oktatást bevezette az iskolákban és a korábbi Fidesz-kormány alatt csinálták a Terror Háza nevű hazugságintézményt. Hosszasan lehetne sorolni az önkormányzati bűnözéseket. Kép: A MOM kulturház műemlék épületét újabban lepusztítják, a János hegyi kilátón a nemzeti zászló régen a tetején volt és nem ott volt, ahol most és a zászló mérete is nagyobb volt a háború előtt. Az EU-rongy mit keres a gyönyörű neoromán kilátón? Gesztenyés-keri rombolások