2010. május 2., vasárnap

MÁJUS 2 - SÓLYOM ÚJRA ELNÖK?


BEBETONOZZÁK
A ZSIDÓHATALMAT

Az MTI-nek vasárnap megküldött, a sajtótájékoztatóra szóló meghívó aláírói között van Karátson Gábor író, Kopp Mária egyetemi tanár, Lányi András író, Majtényi László volt ombudsman, Makovecz Imre építész, Mellár Tamás, a KSH volt elnöke, Schneller István, Budapest volt főépítésze, Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke, Tölgyessy Péter politológus, Vida Gábor akadémikus és Zlinszky János volt alkotmánybíró. A Legyen újra Sólyom az elnök! című meghívó szerint az említett személyiségek levélben fordulnak az új Országgyűléshez, hogy ismét Sólyom Lászlót válasszák meg a köztársaság elnökének. Közölték, a felhívás szövegét és a kezdeményezés támogatóinak névsorát hétfőn délben hozzák nyilvánosságra. (MTI)

SÓLYOM A JÓELVTÁRS
Sólyom benne volt 1989-ben a jelenlegi sztálinista alkotmány kozmetikázásában. 1990-1998-ig az Alkotmánybíróság elnöke volt és sorra születtek a magyarellenes határozatok. „A 80-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédelmi mozgalmak jogi tanácsadója, a Duna Kör résztvevője volt, így a bős-nagymarosi vízlépcső elleni megmozdulásokon is jelen volt. 1988 és 1989 között a Nyilvánosság Klub ügyvivője, 1989-ben a Független Jogász Fórum választmányi tagja volt, emellett a Márton Áron Társaságban is tevékenykedett. Részt vett az 1987-es lakiteleki találkozón, ahol a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapító tagja lett. 1989-ben megválasztották az addigra párttá alakult szervezet elnökségi tagjává. MDF-es minőségében az Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásainak állandó résztvevője és szakértője volt. Ebben az időszakban dolgozta ki az alkotmányreformmal kapcsolatos tételeit, többek között az adatvédelem és Alkotmánybíróság felépítésével kapcsolatban.” (lexikon)
Idén lejár Sólyom elnöki megbízatása és máris alakult egy zsidólobbi, hogy maradjon tovább elnök. A Fidesz másik elnököt akar, állítólag a jelenlegi zsidóbérenc MTA elnököt, Pálinkás Józsefet akarja egy másik lobbi. Pálinkás az első Orbán-kormányban kulturális államtitkár, majd miniszter lett. Pálinkás legalább olyan szintelen és fakó bábfigura akárcsak Sólyom, de a feltétlen zsidóbérencsége az garancia a zsidóköröknek. Likud Vitor alatt a gátlástalan törtetők és zsidóbérencek újabb virágkora kezdődik. Minden korcs zsidó lehet vezető beosztásban, csak magyar nem. Ez a narancsfejűek jelszava. Ez ugye nem rasszizmus és nem kirekesztés?