2010. november 7., vasárnap

NOVEMBER 8 – KÜLFÖLDI HÍREK

Edison Pena, chilei bányász, aki a kéthónapos föld alatti fogság alatt a tárnában futással tartotta fenn erőnlétét sikeresen lefutotta New Yorkban a 42 km-es maratoni futást öt és fél óra alatt. Már lent a bányában is gyakorolta a futást, mert több hosszú járat is volt erre a célra neki. Képen az ESB felhőkarcoló tetején nézi a várost


LEGNAGYOBB JÉZUS-SZOBOR
Szent Imre napján szerelték föl egy kisebb hegy tetejére a 38 méteres Jézus-szobrot, egy lengyel kisvárosban. A 78 éves pap régi vágya volt, hogy a riói szobornál magasabbat csináljanak, ami mögött idegenforgalmi megfontolások is voltak. Jézus fején lévő korona, a Nagyboldogasszony leszármazottait, a Turul-nemzetséget, azaz Jézus nemzetségét jelképezi. Ez sok ősi magyar család címerében is megtalálható és az indiánok címereiben is. Első ránézésre nem derül ki, hogy milyen anyagból készült a szobor? A hírekben ezt nem közölték. Első benyomásra is eldönthető, hogy a riói szoborral nem tud vetekedni, ugyanis a riói egy hatalmas hegy tetején van, amit a messzi tengerről is sokkal több ember lát és világjelkép volt már a háború előtt is. Másrészt a riói alkotás valóban művészi érték, a lengyelről ez nem mondható el. A lengyel szobornál is próbálták követni a riói szobrot a széttárt karokkal. Idővel kiderül, hogy a merész lengyel ötlet mennyire lesz látogatott a közeli években. Érdekes a koronán lévő kereszt formája, amely eléggé emlékeztet a magyar nyilaskeresztre. Kép: a kitaláló pap és a szobor korábbi makettje

AFGANISZTÁN

Képen az oroszok 1980-ban, az amerikaiak idén már közel 700 katonájukat vesztették, a 13 éve folyó hábúban pedig már több ezret.
















Kép: Boliviában készítik föl a haditengerészeket, hogy Peruba menjenek egy kikötőbe, amelyet Bolivia fog használni, béreltben. A haditengerészet 182. évfordulóját is most ünnepelték.








Kép: Hazai hírekben elhallgatják, hogy Amerika Grúziát igen támogatja és az orosz határon egy kémközpontot csináltak, ami miatt az oroszok pár éve háborúztak a grúzokkal és ez az ügy ma is tart

IRAK

Kép: a WikiLeaksról egyre több kép kerül a netre az amerikai kínzásokról, alul egy "magyar" iraki zsoldos lövöldözik, de bővebbet nem árultak el a hírekben ezekről a zsoldosokról






 Kép: 2008-ban Gázában Izrael foszforbombákkal is irtotta a palesztínokat