2009. július 28., kedd

JÚLIUS 28 – CSAK TISZTA FORRÁSBÓL



A SZENT KORONA NEVÉT

FÖLHASZNÁLÓ CIONSZÓCSŐBŐL


A Szentkorona Rádió kimagasló teljesítményt nyújt abban, hogy a lankadt magyar olvasókat eredeti zsidó hírekkel szórakoztassa. (alább) Persze a hazai, belföldi magyar hírek és valódi történések mellett süketen megy el a rádió. Arról a „tiszta zsidó hangról” van szó, amelyik Budaházy György védelmében mélyen hallgat, hónapok óta. Nekik csak addig kellett Gyuri műsora, amíg a hallgatottságukat növelte.

Avigdor Liberman, izraeli külügyminiszter tíznapos körutat kezdett Latin-Amerikában. A jeruzsálemi napilap hangsúlyozza: 1987 óra nem járt a térségben ilyen magas rangú izraeli diplomáciai küldöttség, ami jól jelzi a zsidó állam és a földrész kapcsolatainak meglazulását. Nem elsősorban Izrael hibáztatható ezért, inkább azok a baloldali rezsimek, amelyek szívesebben fordulnak az iszlám világ, semmint Izrael felé. Nemrég Irán, Izrael legnagyobb ellenfele nagykövetséget nyitott Bolíviában és Nicaraguában, miközben Hugo Chávez venezuelai elnök megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Jeruzsálemmel, sőt az ország zsidó lakosságának is egyre nagyobb veszéllyel kell szembesülnie. Az iráni atomprogramhoz is elsősorban Bolívia és Venezuela szállít urániumot. Lieberman első tárgyalásai Brazíliában zajlanak, ahol fogadta őt Luiz Inacio Lula da Silva elnök. Minthogy az ország egyaránt jó kapcsolatokat tart fenn mind Izraellel, mind pedig a Közel-Kelet iszlám államaival, ezért izraeli részről nyomatékosan kérték Lula elnököt, hogy igyekezzen befolyást gyakorolni Teheránra. A tárgyalásokat követően Celso Amorim külügyminiszter kijelentette: Brazília ellenzi az atomenergia katonai célokra történő felhasználását és elvárja, hogy más államok ne jelenthessenek fenyegetést a békére. Lieberman nagyszámú kíséretének tagjai elsősorban műszaki, kommunikációs és mezőgazdasági szakértők és üzletemberek. A zsidó állam, tekintettel Latin-Amerika gazdasági potenciáljára és nem kevésbé az ott élő jelentős zsidó közösségekre, igyekszik most revitalizálni térségbeli kapcsolatait.
(globusz, the jerusalem post) (szentkoronaradio)

Maradjunk annyiban, hogy a zsidó lap beszámolója hemzseg a tömény hazugságoktól, neveteséges propaganda. A brazilok egyértelműen az izraeli atomfenyegetésekre utaltak.

Robert Gates USA védelmiminisztere találkozott izraeli kollégájával Ehud Barakkal hétfõn. A tudósítások szerint nem egyeztek nézeteik az iráni kérdésben. Izrael továbbara is szilárdan áll a korábbi stratégiája mellett, miszerint megtámadja Iránt, de legalábbis az atomreaktorait, ha Irán folytatja az atombomba gyártásához szükséges kisérleteket. A nagyobb nyomaték kedvéért Netanyahu is nyilatkozott a nyilvánosságnak épp tegnap, hogy Izrael Irán elleni támadó terve továbbra is az asztalon fekszik. Barack Obama hiába hangsulyozta ki több alkalommal, hogy egy ilyen agresszió beláthatatlan következményekkel járna a térség többi országára is, ez a probléma legkevésbé érdekli az izraeli terroristákat és két legyet üthetnének egy csapásra, mert egy háborús konfliktus esetén feledésbe merülne a palesztín-izraeli kettõs állam terve. Hillary Clinton - családi nevén Rodstam - kijelentette, hogy konfliktus esetén az USA Izrael oldalán áll. Ez már majdnem biztatás a vértestvéreinek. Az iráni szóvivő Hasszan Quashavi kijelentette, hogy Az USA inkább beszélhetne arról, hogy rábeszélje Izraelt a 200 db atomtöltetû robbanófejének a leszerelésére. (1 hozzászólás)

MIÉRT VOLTAK AZ IRÁNI GYÚJTOGATÁSOK?

Teljesen kudarcot vallott a cionisták előregyártott forgatókönyve. A választási csalások nevű lemezt azért találták ki, hogy a belső söpredéket, külföldi segítséggel gyútogatásokra rábírják. Ezt a banditizmust sikeresen megoldották. Ezzel a választási hazugságlemezzel akarták az iráni rendszert aláásni, majd megdönteni. Hát nem jött be nekik a tervük. Ezért most újra Irán megtámadását vették elő, amit nem mernek megtenni, mert abban biztosak lehetünk, hogy Irán azonnal vissza fog csapni rakétákkal, esetleg más országok is. Ez pedig Obamának nem jönne jól mostanában. A hazai hírekben azt hazudják az iráni rakétákról, hogy nem érik el Izraelt és pontatlanok. Jobb lenne, ha nem derülne ki, hogy ez a meséjük sem igaz.
Kép: iráni söperdék gyújtogatása