A KAPITALIZMUS CSAK A KAPITALISTÁKNAK JÓ
Alább egy filmkritika részlete, majd alatta megjegyzésünk.
Moore a Kapitalizmus: Szeretem!-ben a gazdasági összeomlás gödrében vergődő Amerikát próbálja bemutatni. Amúgy Moore-osan. De Moore-ban és kutatócsoportjában szerencsére van azért annyi, hogy kinyomoz egy valóban hajmeresztő amerikai gyakorlatot is, így derül fény az úgynevezett "Dead Peasants"-eljárásra is, ami röviden annyi, hogy az amerikai mamutcégek életbiztosítást kötnek a dolgozóikra, és ha azok meghalnak, ők pénzt kapnak utánuk. Így nyert a WalMart nevű szupermarket-lánc 81 ezer dollárt egy fiatal nő halálán, amiről Moore nélkül sose szereztek volna tudomást a szomorú családtagok. Ezt leszámítva nem sok új információ van ebben a filmben. Moore csapongva, szabad asszociációs dramaturgiával száll témáról-témára: eladósodott családok kilakoltatása, éhbérért dolgozó pilóták, gonosz kapitalisták, Bush bárgyú tekintete, gazdasági válság, gonosz kapitalisták, szegény emberek, Obama megválasztása, gonosz kapitalisták, végefőcím. A film a második felében éled fel, amikor egy sikeres, szerencsés kimenetű sztrájkot mutat be elejétől a végéig, és arra buzdítja az amerikai munkásosztályt, hogy álljon ki az igazáért. Ebben alapvetően teljesen igaza van, mégsem lettem ettől a Moore-filmtől sem Moore-fan. Ahhoz túl sok burleszk-elem, a sokszor bevágott, ájtatos Moore-fejtől megint csak ideges leszek és azt várom, hogy végre megpróbáljon valami igazán tartalmasat mondani. Mit akar ez az ember? Mi az alternatíva? Moore továbbra sem érvel, inkább vagdalkozik meg nevettetni próbál; röhögjük ki, sőt, gyűlöljük a sok szemét kapitalistát, de kiutat, na azt nem mutat. A film legvégén, végre, egyetlen mondattal zárja le a majdnem kétórás, elcsukló hangú, érzelmes dühkitörést: semmisítsük meg a kapitalizmust, hogy végre átvehesse a helyét a... na nem a szocializmus, amit bár néhány perc erejéig elővesz, mégsem mer felvállalni, hanem a demokrácia. Ez Moore egyenletében a megoldás. Egy tizenkét éves kiskrapek is láthatja, hogy ez az egyenlet is hibás persze, mert az egyik oldalon egy gazdasági szerkezet áll, a másik oldalon egy politikai rendszer. Nem baj, Moore úgy tesz, mintha a demokrácia lenne a gyógyír a gazdasági rothadásra (ami Moore fejében egyenlő az ezer sebből bűzlő kapitalizmussal), de erről aztán olyan keveset tud mondani és annyira nem is meri kifejteni, hogy ripsz-ropsz be is fejezi a filmet. Mi meg vakarhatjuk a fejünket. Mit akart ezzel mondani Moore, a nagy varázsló? És mikor jön végre egy alapos, hasonlóan szenvedélyes, de sokkal értelmesebb és bevállalósabb dokumentumfilmes, aki igazán meg meri piszkálni a témát? Vagy miért nem lehet filmet csinálni egy olyan arcról, aki lakható hajléktalanszállót vagy elismert ingyeniskolát üzemeltet és így megy neki az embertelenségnek? Hol vannak a példamutatók, az etalonok, az önzetlenek, a bátrak, az igazak? A chicagói sztrájkolókon kívül nem mutat Moore olyan embereket, akik puszta létükkel, tetteikkel szállnak szembe a szegénységgel, az igazságtalanságokat nyögő ezrek, százezrek, milliók védelmében. Többet érne, mint ez a sok, elkeserítő, parttalan, béna humorú, sekélyes hippi-szöveg. (origo,részlet)
KRITIKA A KRITIKÁRÓL
Leegyszerűsítve, kétfajta filmkritika van. Az egyik értékelő, elemző, a másik a lekezelő és elfogult. Könnyű kitalálni, hogy a zsidókommunista origo miért ilyen lefitymáló hangnemet ütött meg? Azért, mert ők amit hiányolnak a filmben, arra ők sem tudnak receptet, megoldást. Pedig az origónak bőven lenne lehetősége a hazai rohadó kapitalizmust elemezni, bemutatni, lerántani róla a leplet, de nem teszik. Vajon miért nem? Ezek úgy képzelik, hogy a hazai kapitalizmus az jobb mint az amerikai? Kétségtelen, hogy Moore egy hatásvadász, felszínes rendező európai és magyar szemmel nézve. De akik ismerik a korábbi filmjeit azok tudják, hogy mindig a legfontosabb témákba csapott bele és próbálta felnyiltni az ostoba amerikaiak szemét és ennek volt is hatása. Most is csak ennyit vállalt fölt, a helyzet bemutatását, hogy ráirányítsa a figyelmet a romlott, elzüllött állapotokra. A gondolkodást és a következtetések levonását a nézőkre bízza Moore. Miért baj ez? A kritikus mondhatott volna csak egyetlen egy amerikai rendezőt, aki a mai súlyos bajokkal foglalkozott egész életművében. Ilyet nem tud mondani Moore-n kívül, mert ilyen mai amerikai rendező nincs. A szerző állandóan a megoldást hiányolja a filmben. A megoldás roppant egyszerű, úgy nevezik, hogy nemzetgazdaság. Nemzet és gazdaság. Amerikában ezzel a kettővel van a legnagyobb baj és ezt a kettőt nem tudják összhangba hozni. Reméljük nálunk ez sikerülni fog. És azt is reméljük, hogy nálunk majd készülnek olyan filmek, amelyek bemutatják, hogy kik voltak azok a jehudák, akik a gazdaságunkat tönkreverték, legyengítették országunkat. Addig is, amíg ilyen film nem készül, az origo szövegben is bemutathatná ezeket a bűnözőket. Különben a filmkritikájuknak semmi súlya nincs, csak egy üres háborgás. Kép: a filmből, bankon felirat, bűnözők helye, ne lépd át
