2010. február 17., szerda

FEBRUÁR 17 - CIONISTÁK NEM NYUGSZANAK

ÚJABB ÖNTÁMADÁSI
TERV AZ USÁBAN
Az alábbi hír összefüggéseit kell nézni. Az USA pánikban van. Nemcsak Kínával és a Iránnal kapcsolatban, hanem sok más egyéb összefüggésben is aggasztó a helyzetük, hiszen Obama már hónapok óta képtelen rendet rakni. Nem tud semmit sem megszavaztatni, mert olyan ellenállásba ütközik. De a CIA boszorkánykonyháiban addig sem unatkoznak, újabb merénylet-terveket főznek ki. Most ez a legújabb, ami alant olvasható. Mire kell ez nekik? Ugyanaz a csalás mint ami 2001-ben volt. Akkor az ürügy a terroristák elleni leszámolás volt. Most meg Irán elleni ürügyet keresnek. Csakhogy aki ismeri az iráni helyzet összefüggéseit az jól tudja, hogy Irán az csak egy fogalom, amögött sokkal több van, de erről Amerika nem beszél, csak a legprimitívebb rágalmakat szórják. Pár napja volt Hillary Clinton (képen) kirohanása Irán ellen, ez sem jött be nekik. Irán vallási vezetője azonnal kemény hangú üzenetet küldött a marxista külügyérnőnek. Amerikai nagy bánata, hogy nem tud nemzetközi csapatot összetoborozni Irán ellen. Annak idején Irak ellen is nehéz volt, de ez most még nehezebb, amikor az EU-t is súlyos gondok nyomják. A görög lavina elindulhat más országokban is.
A CIA volt igazgatója, Michael V. Hayden által kezdeményezett Cyber Shock Wave fedőnevű, több mint négyórás háborús játékon azt modellezték, milyen pusztítással járna egy nagyméretű, összehangolt informatikai támadás az Egyesült Államokban. A kedden a washingtoni Mandarin Oriental Hotelben, a Bipartisan Policy Center szervezésében megtartott szimuláción bemutatták, hogy egy mobiltelefonok és internet segítségével intézett, láncreakciószerű kiberattak következtében áramellátás nélkül maradhatna az egész keleti part. A legrosszabbkor, hurrikánok és hőhullám idején indított informatikai agresszió nagyobb károkat okozhatna, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadás. A szimuláció, amelynek célja az volt, hogy felhívja az Obama-kormányzat, a kongresszus és a lakosság figyelmét, vészhelyzetben milyen fontos elzárni az informatikai biztonság réseit, egyebek mellett arra is rávilágított, hogy az amerikai kormányzatnak vészhelyzet esetén sem áll jogában blokkolni a magánszemélyek mobiltelefonjait. A gyakorlat során a Fehér Ház szimulációs szobájának működését másolták le. Három óriási képernyőre vetítették ki az Egyesült Államok térképét, amelyeken nyomon lehetett követni a támadás következményeit. A katasztrófa híreit a GNN nevű kitalált tévécsatorna közvetítette az imitáció részvevőinek. Az eseményt a CNN kamerái rögzítették. (MTI, részlet)