2010. február 28., vasárnap

FEBRUÁR 28 - VÉGRE EGY MAGYAR HANG


JÚDÁSOK
A DUNA-TV-BEN

Évek óta folyik a Duna-tv agymosodája, Törzsasztal néven. A műsor címe ki is fejezi, hogy ide csak törzstagokat várnak, akik fölmondják a zsidó leckét és eléggé vastag bőr van a képükön, hogy nagyokat tudjanak hazudni. Ezt csinálta a jobb sorsra érdemes tévéből, a Cselényi László-féle zsidóbérenc társaság. Ezek nemcsak a magyar szótól, a magyar hangtól, de a magyar jelképektől is undorodnak. A tévé honlapján tüntetőleg nem látni nemzeti színeket, de magában a tv-adásokban sem. A tévé sok évig tiszta kék színben működött, nemrég vörösre változtatták. Cselényi az egyik legrondábban beszélő figura, akinek semmi köze a magyar szellemhez és értékekhez. Persze a háttérben főzi a magyaroknak szánt kotyvalékot "csórikám" felesége, a zsidó Balogh Júlia. Ebben a műsorban olyan magyargyűlölő figurák szoktak szerepelni, mint Martonyi János vagy a volt marxista történész, Romsics Ignác. A mai adásban is a megszokott pofák voltak, egy kivételével. A műsort mindig Vizi E. Szilveszter, az MTA egykori elnöke vezete, a tőle megszkotott hallatlan nagy képmutatással. Mellette ott van a semmitmondásban kiváló református püspök és az MSZP tag filmrendező. Ezek lennének hivatottak a magas lóról kioktatni a magyar nézőket. A hazai tévék gennyes stílusát nem kell külön ecsetelni. Ezek még húsz év után sem jöttek rá arra, hogy aki egy műsorban szerepel, annak a nevét és esetleg szakmáját illik (kötelező!!!!!!) kiírni. Ez minden részének a világnak így van, kivéve a bunkó hazai tévéseknél. Itt a félbolond hazai szerkesztők azt képzelik, hogy a nézőnek illik tudni, kik azok az ismeretlen pofák, akik éppen a képernyőn terpeszkednek. Így ma sem írták ki a szereplők nevét. Ám a müsor végén kisebbfajta csoda történt. Volt egy új, fiatal, magyar szereplő köztük, akinek még az arcszíne is egészséges volt, hát még a hangja. A csoda abban állt, hogy nem haladzsázott valami rossz nyelven, hanem tisztán, érthetően és röviden mondott magyar mondatokat. Méghozzá azt mondta a műsor végén, hogy a magyar parasztnak mindig hatalmas tudása volt, nemcsak a természetet ismerte, hanem minden ismeret birtokában volt és őrizte ősei hagyományait. S hozzátette még azt, hogy ez a történelmi korosztály éppen most hal ki Magyarországon és nem lesznek folytatóik. Vizi főelvtárs azzal zárta a műsort, a közelgő húsvétra célozva, hogy bánjuk meg a bűneinket és ne feledjük, hogy "Nagypéntek nélkül nincs feltámadás".
Ez az elhíresült idézet pedig az egykori Nemzetvezetőtől, Szálasi Ferenctől származik, de ezt a nézők többsége nem tudhatta. Kép: Vizi elvtárs Erdő rabbival és egy másik rabbival