2010. február 10., szerda

FEBRUÁR 10 – RÓZSA CIA KAPCSOLATA

Kép: Rózsa a szállodában

ÉRDEKES FEJLEMÉNYEK
RÓZSA EDUARDÓRÓL
"Soza azt mondta a helyi sajtónak, hogy találtak több e-mailt Rózsa Flores gépén, amit a CIA egy korábbi tisztviselőjének írt. Ezekben a "zsoldos" tájékoztatta őt a terrorista csoport tevékenységéről és hogy milyen intézkedéseket kell hozni, az országban. A La Razón szerint Soza azt mondta, hogy Rózsa kapcsolatban volt egy bizonyos Isván Delovay-val, de elismerte, hogy ő nem tudja felidézni ezt a nevet. A kormányújság, a Cambio is meghatározza ezt Belovays EFE idézte őt Belobice. A média jelentések sezerint Soza azt feltételezi, hogy Eduardo Rózsa találkozott az állítólagos CIA-ügynökkel a balkáni háború idején, ahol részt vett a konfliktusban, a volt Jugoszlávia területén. Ez Belovays fickó, aki szintén a Balkánon volt, mint egy mentora lehetett Eduardo Rózsanak vagy talán ő volt az oktatója. A kutatás azt bizonyította, hogy Rózsa folyamatosan tájékoztatta ő az egész csoportja helyzetéről és az intézkedésekről, amelyeket csinált otthon is. - mondta Sozára hivatkozva a Cambio". (EJU,febr.7) Kép: Rózsa


A FENTI SZÖVEG MEGFEJTÉSE
A fenti hírrel pár napja már foglalkoztunk, de azóta sincs újabb fejlemény, ám a rejtélyes magyar hangzású névre még vissza kell térni. A fenti szöveg szó szerinti fordítás, látható hogy egyszer Delovay István-t írnak, aztán meg Belovay-t. Ez a különbség valószínűleg a spanyolul kiejtett névből származhat, de az István név kétségtelenül magyar és Belovai István (1938-2009, képen) CIA-ügynök volt. Annyit sikerült megfejteni, hogy az EFE a spanyol hírügynökség. A spanyolok élénken követik a Rózsa-féle terrorista híreket és a spanyolok sokat tudnak a balkáni háborúról is. Rózsa annak idején spanyol lapnak is tudósítója volt. Továbbá egy spanyol újságíró személyesen is ismerte Rózsát a horvát háborúból és tavaly sok boliviai tévéadásban leleplezte Rózsa zsoldosait, hogy miként őltek meg több ártatlan nyugati újságírót, akik megírták nyugati lapokba, hogy Rózsa nemzetközi bandája ott a horvát háborúban is terrorista bűcselekményeket követett el. A szövegből az derül ki, hogy ennek a Belovai-nak Rózsa jelenthette a dolgok állását és esetleg tanácsokat is kapott tőle. A Cambio című lapból sem lehet többet megtudni. Azt tudjuk, hogy a tavaly novemberben meghalt Belovai István CIA-ügynök volt és 1990-ben költözött Magyarországról az Egyesült Állampokba, miután öt év börtönét letöltötte a NATO-nak való kémkedés miatt. Az ügy azért érdekes, mert először Belovait halálra akarták itélni, 1985-ben, amikor elfogták és lebukott, de aztán életfogytiglanit kapott, de Göncz Árpád elnöksége alatt kiengedték a börtönből és Belovai egyből Amerikába költözött fiával, 1990-ben. Ha van sötét és gyanús ügy, akkor ez az. Ugyan miért engedték ki őt Amerikába? Miközben a katonai titokőrzőknek legalább 30-50 évig kell megőrizni titkokat. Egy magyar sorkatonának a 60-as évek középén 15 évig kellett megőriznie a katonai titkokat, amit alá kellett írni és ez sorkatonákra vonatkozott. Aki bármit tud Belovai amerikai működéséről 1990-től kezdve küldje el nekünk.