2010. február 25., csütörtök

FEBRUÁR 25 - SZORUL A HUROK

GENGSZTERSZERVEZET
A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMBAN
Korábban már írtuk a HM bűnözést, de úgy látszik nálunk csigalassúsággal derítik fel a zsidó bűnözőket. Figyeljük csak meg az események sorrendjét.
Először lebukik a katonai akadémia rektora. Aztán kiderül, hogy nem is egyedül csak ő van benn az ügyben, az egyetemen.
Másodszor már kérdezik a tévések Szekeres Imrét (képen), a honvédelmi minisztert, aki röhögve elküldi őket, hogy ááááááááááááá, a HM tiszta, nekik semmi közük az akadémiai ügyhöz.
Harmadszor elszólja magát a katonai ügyészség szóvívője, hogy gengszterek működnek az HM cégeinél, mire a szóvivőt kirugják, megfenyítik.
Negyedszer, a sajtó egyre több tábornok és tiszt nevét emlegeti a bűnügyben.
Ötödször, ez a mai hír. Sólyom László magához kérette Szekeres Imrét. Hát ez meg hogyan van? Mi köze Sólyomnak egy minisztériumi bűnözéshez? Vagy talán nem működik a bünüldözés megfelelően Magyarországon? A hírek szerint Sólyom a hadsereg (ami nincs is) főparancsnoka és ilyen minőségében kérette magához Szekerest. A másik hír, hogy a katonai ügyészség további tiszteket gyanusít az lopásos, csalásos ügyben. Nesze neked Szekeres! Akkor a miniszter elvtárs bűnözőket védett?