2010. február 15., hétfő

FEBRUÁR 15 – VONA LÉGGÖMBÖK


HOGY KI A ZSIDÓ?
AZT VONA GÁBOR MONDJA MEG
Kiemelte, hogy nem a második, vagy harmadik hely megszerzése a céljuk, hanem a választások megnyerése, hiszen egyedül nekik van programjuk. Ráadásul ez szerintük alkalmas arra, hogy radikális változtatásokkal az országot kivezesse a válságból. Kérdésünkre azt válaszolta, senkivel sem kötnének koalíciót, vállalnának akár kisebbségi kormányzást is. – Mindent meg fogunk szavazni, akár kormányon akár ellenzékben, ami ennek az országnak az érdeke és semmit ami ezzel ellentétes - mondta Vona Gábor. (barikad, részlet) Kép: igérgető
MEGSZAVAZZÁK A FIDESZ-TÖRVÉNYEKET
Köszönjük Vona Gábor a tiszta beszédet. Majd ellenzékben megszavazzák a zsidó-Fidesz „országérdekű” törvényeit. Vona őszintén beszélt, ő sem mond már Magyarországot, csak országot. S amit a zsidóérdekek megkivánnak, azt a Jobbik szavazógépezete meg fogja szavazni.. Pártfegyelemből. Amelyik képviselő meg esetleg ott a Házban rádöbbenne, hogy ez nem magyar érdek és nem szavazza meg, azt szépen kirugják. Ahogy a többi párt is szokta. Attól tartunk őszfelé hatalmas Jobbik-bomba és Gárda-bomba fog robbani.
AKIK A JOBBIKRA SZAVAZNAK, AZOK A FIDESZRE IS SZAVAZNAK