2010. február 13., szombat

FEBRUÁR 13 – CSALÁSOS JOGSÉRTÉS



HABSBURGOK
ADTAK
JOGOKAT A ZSIDÓKNAK

1867. évi XVII. törvénycikk az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében
1. § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogositottaknak nyilvánittatnak.
2. § Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet, ezennel megszüntettetik.

A törvénycikk csalásos voltát a rövid tömörsége kifejezi, hiszen ehhez indoklást nem akartak gyártani, mert akkor kiderült volna a hazugságok sorozata. A törvénycikk már azért is hamis, mert a zsidókat vallásfelekezetként tüntetik föl, miközben ők idegen fajtát jelentenek. Már 1867-ben is a zsidóknak csak egy kis tördeke volt vallásgyakorló, akárcsak manapság. Különben is egy népfajtát nem lehet vallásként értelmezni. Micsoda pimasz szövegezés, hogy a Mózes-i gyülöletvallást egy szintre akarták hozni a Jézus-i szeretetvallással. Az is egy sötét hazugság mintha a zsidó és keresztény vallás azonos vallási kategória lehetne. A Jézus-i vallás valóban vallás a szó szoros értelmében, ahol az emberek megvallják Jézus követését, tanításait. Ezzel szemben a zsidó vallás nem vallás, hanem egy politikai bűnszervezet, már az ókortól kezdve, s ezt már Kossuth Lajos is részletesen kifejtette:
„A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik magukat: zsidó nép. Nem szoktuk mondani: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy a zsidó szó alatt több fekszik, mint csupán valláskülönbség. A zsidókat tehát nem lehet emancipálni, mert a vallásuk politikai intézmény, theokratiai alapokra fektetve, amely a fennálló országlási rendszerrel politikai egybehangzásba nem hozható.” (Pesti Hírlap, 1844. május 5.). Kossuthnál azóta sem fogalmazták meg világosabban a zsidó „vallás” mibenlétét.

HAZUG, HAMIS TÖRVÉNYSZÖVEG

Felhívjuk a figyelmet a törvénycikk újabb példátlan csalására, a szövegezésben. Soha nem fordult elő a magyar történelemben, hogy a magyarok ősi hagyományait, népszokásait törvénnyel tiltsák be. Itt pedig ezt merték leírni. De ez még mind semmi. Kijelentik, hogy a polgári és politikai jogokban is azonosak a zsidók a magyarokkal. Hogy is van ez? Miközben a törvény szövegezésével egy időben ezrével özönlöttek be a galiciai batyus zsidók a keleti határainkon, s még le sem vetették koszos, ócska gúnyájukat (korabeli leírások) máris magyar jogokkal rendelkező magyar állampolgárok lettek. Ekkora világcsalást még sehol a világon nem követtek el. Az pedig, hogy későbbi évtizedekben az I. világháborúig miért nem vonták vissza ezt a mocskos törvényt, annak az az oka, hogy akkor már a magyar törvényhozásban a zsidók és Habsburgok érdekei érvényesültek és az olyan alulról jövő népi ellenállásokat mint amit Istóczy és társai hősiesen elkövettek, azokat nyílt erőszakkal eltaposták. A magyart a zsidók taposták el saját hazájában. Ezt teszik azóta is folyamatosan, csak most már pártokon keresztül. Pusztuljanak a férgek. Vona Gábor és a Jobbik mikor vonja vissza a zsidók egyenjogúsítását? Mert mi ezt követeljük. Betolakodó, megszálló rablógyilkosoknak nem lehetnek jogaik.
VONA TERVEI A ZSIDÓKKAL
Vona Gábor Abasári műsorából
A pártelnök - immár sokadszorra - kifejtette: ha hatalomra kerülnek, „a zsidók földvásárlási szándékát” meg fogják hiúsítani. Most egy konkrét példával is előállt: „ha például jön egy kérelmező, Salamon, hogy földet akar venni Magyarországon, akkor megmondjuk hogy igazolnia kell, hogy 10 éve Magyarországon él. Felsőfokú magyar nyelvvizsgát kell tennie és természetesen ekkor Salamon homloka már ráncolódni fog. És még kelleni fog Morvai Krisztina államfő beleegyezése is.” (ATV,részlet)
Vona Gábor bicskanyitogató szövegében elhallgatja, hogy a Salamonok már itt vannak, itt tenyésznek több mint 10 éve. Vona Gábor ilyen ócska szövegekkel eteti a magyarokat. Miközben a zsidóhatalom fennmaradását egyengeti, Orbán Viktorral együtt. Kép: zsidó vicclapokban gúnyolták a magyar dzsentrit. Először még a batyuszsidó megalázkodva, majd később fölényesen. Nagyításhoz képre kattintani!