2010. augusztus 3., kedd

AUGUSZTUS 3 – AZ ANGOLOK IS ANTISZEMITÁK?


MEGBUGGYANT A MELEGBEN

A ZSIDÓ ELNÖK


Simon Pereszt idézte a múlt héten a zsidó honlap, a Tablet, mondván, hogy a brit nép és a kormány is "mélységesen arab-barát és Izrael-ellenes." Ez a hozzászólás szolgált válaszul az Egyesült Királyság miniszterelnöke, David Cameron korábbi megjegyzésére, amit az izraeli ostromra adott, amit a Gázai-övezetben elkövettek, ahol úgy laknak a palesztínok, mintha "börtönben" lennének. A megjegyzések ellen a Peresz iroda azt közölte, hogy nem fogadják el a brit választ. Miszerint egyes emberek Nagy-Britanniában nem teljes mértékben értik a nehézségeket és csak terrortámadásokkal szembesülnek, amit „Izrael csinál" . Arra hivatkozva rakétákkal gázai támadásokat csinálnak. Erről számolt be a brit The Daily Telegraph napilap vasárnap. Izrael Gázába bevette az összes összes eszközét földi, légi és haditengerészeti bombázások formájában, a 2009-es támadásoknál, azt állítva, az offenzíva azért kellett, mert lövedékek indult a partról Izrael ellen, amely ritkán jár halálozással vagy jelentős anyagi kárral. A támadások során izraeliek megöltek több mint 1400 palesztint és az okozott kár160 000 0000 dollár, a gázai gazdaság számára. (presstv és kép)