2010. augusztus 4., szerda

AUGUSZTUS 4 – PINTÉR NYŰVEK HALLGATNAK


MEDDIG HALLGAT A RENDŐRSÉG?

Miközben betiltották a Magyar Gárdát, amelyet JOGOS TÁRSADALMI IGÉNY hívott életre, aközben a cionvezérelt ávós rendőrség – szó szerint – kivégezteti saját rendőreit. No nem a hivatalokban, hanem kint a terepen, a nyílt utcákon, utakon. Mindennek volt már előzménye is, csak a társadalom felejt. Elfelejtették, hogy 1995-ben már közel 13 rendőr halt meg az olajmaffia miatt, amelyekben annak idején a mostani belügyminiszter is érintett volt. Akkor a rendőrség szóba sem hozta, hogy ennyi rendőr esett áldozatul, akik jelentették az olajbűnözőket, de kivégeztették őket. Az akkor készült BBC filmet ma sem adja le a tévé. Vajon miért? Az utóbbi tíz évben tudatosan lezüllesztették a rendőrséget, amelyet most a Pintér Nyűvek odadobtak koncként a bűnöző maffiáknak. Miért történik mindez? Azért hogy lerombolják a társadalom legkisebb biztonságérzetét is. És mit tesz a miniszterelnök? Aki pár hete jártatta mocskos képét és uszított a Magyar Gárda ellen. Akkor azt üvöltötte, hogy az állam erőszakmonopóliumát a rendőrség hivatott ellátni. Tessék! Egy hónapon belül két rendőrt ölnek meg a maffiák, de ezzel még nincs vége a mészárlásnak...Így akarják megtörni a magyarok ellenállását. Majd meglátjuk október 23-án mekkora pofája lesz a most nyaraló kormányfőnek, aki rá se tojik arra, hogy rendőreit kivégzik az utakon.

- - - - - -
Az államhatalom elvárja rendőrjeitől, hogy megvédjék. A rendőr viszont a legalapvetőbb, elégséges védelmet nem kapja meg a hatalomtól, sőt mint láthatjuk, rendre negatív diszkrimináció alá esik! A rendőrt meg lehet ütni, el lehet gázolni, le lehet lőni – mert az impotens, bűnözőbarát törvénykezésnek köszönhetően semmi tekintélye nincs! És még a sajátjai is őt sújtják!


Erős rendőrség nélkül nincs rend! (jovonkinfo, részlet)