2009. december 8., kedd

DECEMBER 8 - GYANÚS JELENSÉGEK


NEM LEHET HINNI SEMMILYEN
HIVATALOS KÖZLEMÉNYNEK

Három olyan esetet említünk az idei évből, ami igen gyanús és mindegyik nagyon fontos műszaki jelenség volt.

Még a nyáron volt, amikor T-com internetes kábele valahol megsérült és jó fél napig kiesés volt. Akkor beigértek egy sajtótájékoztatót az ügyről, de ez azóta sem történt meg. A jó félnapos kimaradásért semmilyen kártérítést nem fizetett a cég. Akik esetleg nem tudnák a cég hátterét, mert még túl fiatalok. A cég elődje a zsidókommunista MATÁV volt, amely birtokolta jó negyven évig a teljes hírközlést. A rendszerváltás után izraleli vezetés alá került, WESTEL néven. Az utóbbi években átkozmetikázták magukat a rózsaszín T-comra. Egyéni előfizetőnél, ha az ő műszaki hibájuk miatt nincs netes kapcsolat, arra sem adnak kártérítést. Most vasárnap közölték, hogy a T-mobilnál kiesés volt, ami miatt most a cég közölte, hogy aki a hálózaton belül beszél 10 percet karácsony és szilveszter között azt ingyenesen megteheti kárpótlásként. Csakhogy, ez egy üzleti csel. Hiszen beszélgetés közben ki az aki a cég szerint mért 10 percet másodpercre ellenőrizni tudja? Senki. Tehát aki túlbeszéli az időt az fizetni fog. Ezek pedig kierszakolt beszélgetések, abban a tudatban hogy ezt ingyenesen kapják.
December 7-én a K&H bank netes átutalása nem működik, azt írták ki karbantartás miatt. Miért nem éjjel karbantartanak? A rádió is bemondta az esetet, miszerint a bank "működik" minden vonalon, ne aggódjon senki sem. A bank egy közleményt adott a neten tegnap este amiben közölték ezt a hibát, de azt nem írták, hogy mikor javítják meg? Ma sem működik a netes oldaluk. Ma már a rádió sem közli, hogy semmi sem javult meg.