2010. április 3., szombat

ÁPRILIS 3 – ELSZÓLÁS A TÉVÉBEN

LEBUKTATTA A ZSIDÓKAT
Tegnap este a HírTV műsorában Dörner György (színész) elszólta magát. Nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan. Azzal kezdte, hogy idézte Erdő Péter főrabbit (esztergomi érsek és bíbiros), aki azt találta mondani egy korábbi tévés előadásában Húsvétról, hogy vannak „közös gyökereink” a zsidó és katolikus vallásban. Nos Dörner azóta is töri a fejét azon, hogy mik ezek a közös gyökerek? Majd Dörner – zsidóbérenc társai tátott szája ellenére – kibökte, hogy Jézus új szövetséget adott és elvetette, eldobta a zsidók ószövetségét, mint egy bűnös dolgot. Nem ezekkel a szavakkal mondta, de ez volt a lényege. Majd azzal fejezte be, hogy ő nem tud arról, hogy a zsidók vallásába újszövetségi fejezeteket beépítettek volna és azt hirdetnék. Az ellenkezője viszont létezik, hogy Jézus igéi közé becsempészték a zsidó ószövetségi tanokat. Kép: Dörner