2010. április 4., vasárnap

ÁPRILIS 4 – ÚJABB POFON AMERIKÁNAK


AFGÁN ELNÖK
KEZD ODAMONDOGATNI
Ismét kikelt a Nyugat ellen az afgán elnök - a héten már másodszor -, és politikai beavatkozással vádolta meg az Egyesült Államokat - közölte vasárnap a Wall Street Journal amerikai napilap. (...) A feszültséget az váltotta ki, hogy Karzai kijelentette csütörtökön: történtek csalások a tavaly novemberi tartományi és elnökválasztásokon, méghozzá súlyos csalások, de ezeket nem az afgánok követték el, hanem külföldiek. Az afgán elnök az afgán választási bizottság tagjaival szervezett találkozóján azt is mondta, hogy az ENSZ azóta elbocsátott helyettes misszióvezetőjének, Peter Galbraithnek az irodája, valamint Philippe Morillon francia tábornok, az Európai Unió választási megfigyelőinek vezetője állt ezeknek a csalásoknak a középpontjában. Karzai csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a csalásokat az ENSZ és az EU hivatalaiból, illetve külföldi nagykövetségekről szervezték. Az afgán elnök szerint a nemzetközi média azt terjesztette, hogy ő és emberei csaltak. "Az afgánok nem csalnak, a külföldiek csalnak" - mondta Karzai. Az afgán elnök még azt is közölte, hogy az ellene és kormánya ellen hangoztatott vádakkal azt kockáztatják azok kitalálói, hogy az Afganisztánban jelen lévő 126 ezer külföldi katonát megszállóknak fogják tekintetni az afgánok, a kilenc éve tartó tálib lázadást pedig nemzeti ellenállásnak. Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője azt mondta pénteken, hogy "Karzai elnök bizonyos megjegyzései zavarkeltőek, és komoly aggodalmakat ébresztenek." Gibbs közölte, hogy magyarázatot várnak az afgán elnöktől, majd szóba hozta az Afganisztánnak nyújtott hatalmas katonai és politikai támogatást. Gibbs egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Karzai meghívása május 12-ére Washingtonba továbbra is érvényben van. A növekvő problémák miatt hétfőn váratlanul Kabulba érkezett az amerikai elnök, és Obama nyíltan megmondta Karzainak, hogy számolja fel a kormányát és annak hivatalait átható korrupciót. (hirszerzo, részlet)