PICASSO EGY KORSZAKÁBAN
SZERENCSÉTLEN PROPAGANDISTA VOLT
Kép: 1962-es galambja
Picasso a kommunista, zsidó barátokkal volt körülvéve, mint Benny Goodman, Benjamin Britten, Charlie Chaplin, stb. Picasso a politikai propagandáival csinált karriert. Képei az aláírása nélkül fabatkát sem érnek. Nagy szám volt a Guernica a nemzetközi zsibvásáron. Guernica a baszkok történelmi városa volt 7000 lakossal. Fegyvergyára a vörösök kezén volt és ezért a polgárháború alatt megbombázták a németek. A halottak száma 1200 - 6000 között van mondva, attól függõen, hogy ki állítja. Picasso az 1937-es párizsi világkiállításra készítette a Guernica c. freskóját, melyen a lebombázott baszk város szörnyűségeit akarta bemutatni. A képtől még közvetlen barátai sem voltak elragadtatva, de a nemzetközi cionista propaganda jó reklámnak szánta. A spanyol polgárháború másik véres epizódja Paracuellos neve alig ismert. A vörösök 3000 hadifogollyal megásatták az árkot, aztán jó bolsevik szokás szerint tarkólövéssel belelövöldözték õket. Erről nem festett Picasso oltárképet. Amikor Sztalin halála után Hruscsov leöntötte a szenteltvizet a postarablóról és beszélt a Gulágról, akkor Picasso a kommunista összeomlott egy pillanatra, de csak egy pillanatra, mert a kommunista barátai elhitették vele, hogy Hruscsov az imperialisták ügynöke lett. Elutazhatott volna a SZU-ba, hogy meggyõzõdjön az igazságról, de kényelmesebb volt otthon pamacsolni az érthetetlen mázolmányait. Aztán szép lassan a Picasso kiállítások nézõközönsége nagyon leapadt, de a nemzetközi cionkommunizmus életben tartotta a Picasso mítoszt napjainkig. (1hozzászólás)
Megjegyzés: Picasso azon neves művészek egyike, aki szerencsétlen politikai ügyekbe ártotta bele magát, ezzel hiteltelenítette saját magát és munkásságát is. Volt olyan korszaka a háború után, amikor a békegalambjait sorozatban gyártotta megrendelésre, a nemzetközi kommunisták számára, akik a nevét politikai céljukra használták fel. Picasso neve elválaszthatatlan az egész francia kommunista bandától, akiket később "eurokommunistáknak" neveztek, mert ezek Portugáliától kezdve, Olaszországon keresztül több országban is működtek. Picasso tipikus esete annak, hogy jobb lett volna, ha a kaptafájánál maradt volna. A XX. század abasztrakt (elvont) művészete nem tudta belopni magát a közönség kegyeibe. A maradandó művészet csak többszáz év után derül ki.
