2010. március 2., kedd

MÁRCIUS 2 - AMERIKA ROHAD

OBAMA BELEBUKHAT
Szakértők úgy vélekednek, hogy az USA kénytelen lesz korlátozni globalista szemléletét. Egyre több a jel, hogy nyomást próbál gyakorolni a legfőbb cégekre (ilyen például a Toyota autógyár) helyezzék termelésüket teljesen az államokba. Amint ez a politika nyilvánosságot kap, azonnal megingatja alapjaiban az egész jelenlegi világrendszert. Kérdés, hogy az USA-Izrael hatalmi tengelynek melyik lesz érdeke. Megingatni a világot, vagy átállni egy másik többpólusú rendszerre. Ez a forgatókönyv nincs ínyére a cionistáknak. Inkább azon törekednek, hogy egy újfajta hidegháborús helyzetet produkáljanak. Próbálják megbontani a fő riválisok belső egyensúlyát. Tibet, taiwani fegyver eladások, Grúzia, mind ezeket szorgalmazzák. De ezek az államok már megtanulták a leckét, és nem ugranak be olyan könnyen, mint azt a Pentagonban szeretnék. Szemel látható, hogy az USA „beragadt” Afganisztánban. Lépne tovább Irán felé, csak azért, hogy szilárdítsa a zsidó állam helyzetét a térségben. Ilyen háttérrel azonban képtelenség továbblépni. Sem Oroszország, sem Kína támogatását nem tudta elnyerni. Egyedül birkózik, de mindeközben a szemben álló hatalmak ténykedése sem csökken. Irán megegyezett a palesztinokkal, a Hezbollahhal, hogy azonnal támadásba lendülnek mind Izraeli, mind szövetségesei elleni akciókkal. Ezek lehetnek USA, de lehetnek a szimpatizáló, szövetséges európai államok érdekeltségei, vagy belső célpontjai is. A lényeg az egység destabilizálása. Meddig kell az amerikai embereknek mindezt finanszírozni, hisz az USA államvezetése az ő megdolgozott dollárjaikból (no meg az összecsalt-lopott, harácsolt pénzekből) finanszírozza milliók elpusztítását, nyomorékká tételét, csak azért, hogy fenntartsa azt a rendszert, amely ígyis-úgyis bukásra ítéltetett. Az élet egyre drágább az államokban, megkezdődtek az állam felbomlását gyorsító folyamatok. Hol lesz a vége? Beteljesednek-e Panarin professzor jóslatai? Döbbent csend fogadta az USA széthullását jelző volt KGB-s előadását Mit fog ez okozni a közel-keleten? Vagy esetleg globálisan mindenütt? Mi lesz Kína, vagy Oroszország reakciója? És mi felkészültünk ezekre a folyamatokra? Legkevésbé sem. Szemmel látható ezen országok mozgolódása ebbe az irányba. Csendben a háttérben lassan dolgoznak. De a cél már körvonalazódik. Ha az USA nem látja be rövid időn belül, hogy politikája rossz, ereje hanyatlóban, befolyása csökken, könnyen lángba boríthatja újra a világ jelentős részét. Elképzelhető, hogy ez a célja. Ez azonban éppúgy megnyerhetetlen háború lenne, mint az afganisztáni. Csak vesztesei lesznek. A legnagyobb vesztese pedig a cionista kör lesz, mert még nem tudja kikkel packázik, mikor a medve és a sárkány bajszát egyszerre húzogatja. A lényeg, látható, hogy nagy változások előtt áll a világ. Nem arról van szó ki nyeri a választásokat, ezek 126-od rangú kérdések. Jó lesz készülődni a valóban nagy változásokra. Mert akkor mindenki, mindenhol be fogja nyújtani a számlát. És ez már nem évtizedek kérdése.(jovonkinfo,részlet)