2010. március 17., szerda

MÁRCIUS 17 – PUSZTULJON AZ ÁVÓSRENDSZER

ÍGY JÁR MINDEN BŰNPÁRT
MSZP BŰNBEN FOGANT


Az MSZP az MSZMP jogutódja, bűnben fogant 1989-ben és közel húsz év után bűnben pusztulnak el, a szemünk előtt. Most még utoljára kiloptak mindent amit lehetett és még ők vádaskodnak, a hivatásos bűnözők. Az összes parlamenti párt bűnszövetkezetként működött az elmúlt húsz évben, kivétel nélkül. Még a MIÉP is, amelyik a Fideszt támogatta. A Miép is bűnben pusztult el.
SZDSZ
Az SZDSZ is az MSZMP utódpártja volt, ők is bűnben fogantak és már jó egy éve elpusztultak, de a hivatalokban és intézményekben még folytatják a rablásukat.
MDF
Az MDF is az MSZMP utódpártja, elég csak a Lakiteleki alapítók névsorát megnézni. Úgy tünik ez a bűnpárt is kimúlik ebben az évben. Rablásuk nekik is hatalmas volt.
FIDESZ
A FIDESZ is az MSZMP utódpártja, hiszen 1988 márciusában éppen az MSZMP engedélyezte a működésüket, hiszen nemcsak volt KISZ vezetőkkel vannak tele, hanem a Soros György kiképzőiskolán is átestek, a Ménesi úton. Bűnözésük hatalmas, csak az MSZP-vel mérhető össze.
KDNP
A KDNP is az MSZMP utódpártja, hiszen kommunista ügynökök alapították. Bűnözésüket főleg a Fidesz oldalán követték el. A zsidóhatalom fenntartása a fő programjuk.
KI KELL TAKARÍTANI ÉS SZELLŐZTETNI AZ ORSZÁG HÁZÁT
ELSZÁMOLTATNI AZ ÖSSZES PARLAMENTI BŰNÖZŐT