2010. március 9., kedd

MÁRCIUS 9 - BENKŐ HAZUGSÁGAI


BENKŐ MINDEN NAP
ÚJ HAZUGSÁGOKKAL JÖN ELŐ
A Magyarok Nyilai szervezet 8-10 tagját még nem fogták el a rendőrök – nyilatkozta a köztévé híradójának Benkő György. A férfi, aki azt állítja, hogy több órányi titkos hangfelvételt készített a csoport egyik tagjával, arról is beszélt: a szervezet tagjainak az volt a célja a különböző tüntetéseken, hogy minél több rendőrt megsebesítsenek. Benkő azt nyilatkozta a Magyar Televízió híradójának, hogy voltak, akik civilként csatlakoztak Budaházy Györgyhöz, és rendszeresen gyakoroltak, célba lőttek elhagyatott bányákban. Azt mondta, a felvételekből egyértelműen kiderül, hogy az utcai rendbontások alkalmával a rendőröket próbálták célba venni. A ügyészség közben három hónappal meghosszabbította a nyomozást az ügyben. (FH)
KEZD LEBUKNI A RENDŐR-ÜGYNÖK
Tegnap este az ATV-ben olyan mondatok hangzottak el Tarjányi Péter (rendőrségi szakértő) szájából, amelyeket minden hírben elhallgatnak. Tarjányi a Rózsa-féle terroristák ügyében eddig hatalmas hazugságokat sütött el, de most amiket nagy nehezen kinyögdécselt a kamerák előtt az mindenképpen fontos dolog. Tarjányi igen nehézkesen fejezte ki magát, de az volt a lényege, hogy ez a Benkő nevű spicli, ha valóban a Magyarok Nyilai szervezet tagja volt már több mint egy éve, akkor miért nem korábban adta fel magát a rendőrségen, amikor még közéjük tartozott? Miért most jött elő ezzel a gyanús és hihetetlen történettel? Ezt is akkor tette, amikor a Hír-TV fölkereste, hogy nyilatkozzon. A Hír-tv-nek meg azt mondta, hogy csak pénzért hajlandó nyilatkozni. Fölöttébb érdekes az is, hogy Kálmán Olga, aki nagy szövegeléséről ismert, akit alig lehet leállítani, most kitágult szemekkel hallgatta Tarjányi fejtegetéseit és semmit sem vetett közbe.
CSODÁLATOS HALLGATÁS
Miközben a szennytévék naponta szerepeltetik ezt a férget, aközben hallgat a rendőrség, hallgat az ügyészség és hallgat az igazságügy miniszter is, az ügyről. Legfőképpen Budaházyról hallgatnak, hogy bizonyítékok hiányában milyen alapon tartják fogva? Nem vitás, az állami és intézményi vezetők az igazi bűnösök, ebben az ügyben is. Benkő (képen) már annyit hazudott, hogy az még egy könyben is alig férne el. Hazugságaira még később visszatérünk, most csak egyet említünk. Ezek a szennytévék Benkőt mint autószerelő vállalkozót mutatják be, de még sohasem mutatták műhelyét vagy munka közben. Ha vállalkozó, akkor ki vagy kik dolgoznak helyette? Hiszen két hónapja minden nap csak tévéknek nyilatkozik. Miért nem kérdeznek rá a vállalkozásának a részleteire, mert meggyőződésünk, hogy ez is csalásokon alapul. Ez a Benkő éppen olyan mint a régi krimisorozatban a Colombó hadnagy, aki mindig beszélt a feleségéről, se sohasem mutatták.