2010. március 28., vasárnap

MÁRCIUS 28 – ÚJABB ZSOLDOSOK BUKTAK LE


EU-ÁLLAMPOLGÁR ZSOLDOSOK
A vádirat alapján az egyik magyar a francia idegenlégióból, a másik a magyar hadseregből dezertált. Harmadik, (eredeti foglalkozása szerint asztalos) társukkal együtt részt vettek egy katonai kiképzésen, majd úgy döntöttek, hogy munkát keresnek Afrika feszültséggócaiban. A marokkói Casablancán és Párizson keresztül érkeztek a szenegáli fővárosba. A vád szerint a három férfi eltervezte, hogy bérbe vesz egy terepjárót, és megszabadul annak sofőrjétől, hogy a járművet megszerezhesse. 2006. április 18-án béreltek is egy kocsit azzal az ürüggyel, hogy szafarira mennek. Tivaouane-ban, Dakartól 92 kilométerrel északra. Itt megfojtották a sofőrt, és testét egy bokorba dobták. A férfiakat végül az ország déli részében, a Niokolo-Koba Nemzeti Parkban fogták el, ahol a park őreinek feltűnt a megrongált taxi, amint a gépjárműforgalom elől elzárt úton, rendszámtábla nélkül haladt, és amelyben gyakorlóruhás férfiak ültek. A vádlottak beismerték a tényeket, de tagadták, hogy gyilkosságra készültek - mondta Yves Marliere, Magyarország dakari tiszteletbeli konzulja, aki megjegyezte: Magyarország és Szenegál között nincsen jogsegélyegyezmény, és enélkül az elítéltek nem adhatók ki Magyarországnak. Így Szenegálban kell letölteniük a büntetésüket, hacsak a magyar igazságügy-minisztérium nem javasolja az egyezmény megkötését. (MTI, részlet)
HÁTTÉR
A múlt évben Boliviában járt egy spanyol újságíró, aki arra szakosodott, hogy a nemzetközi zsoldosok bűnözéseit felkutassa és leleplezze. Így beszámolt a boliviai sajtóban a Rózsa-Eduardo-féle nemzetközi brigádok bűnözéseiről is a horvátországi háborúban, amikor Rózsa és emberei több nyugati újságírót megöltek, mert azok bemutatták a nyugati lapokban a nemzetközi brigádok bűnözéseit. Most egy újabb zsoldosbanda került a hírbe, akiket magyaroknak mondanak. Ebből csak az állampolgárságuk lehet magyar, más nem. Amint a hírt bemondták nálunk a külügyminisztériumon sietett kijelenteni, hogy minden segítséget megadnak a jogi védelmükhöz. Ugyanezt jelentették a magyar zsoldos esetében is, aki most a boliviai börtönben várja tárgyalása napját. Jellemző a hazai sajtóbűnözőkre, hogy mindent részletesen elmesélnek, csak a három bűnöző nevét és fotóját hallgatják el. A két ügyben az is közös, hogy Bolivia sem adja ki a bűnözőt Magyarországnak, mert a két ország között sem diplomácia kapcsolat, sem kiadatási egyezmény nincs. Kép: Szenegál Afrika nyugati partjainál