2010. március 23., kedd

MÁRCIUS 23 - CIONRÁDIÓ IS BŰZLIK

Kép: Such elvtárs kinek a kicsodája volt, hogy a cionrádió élére került?
Közlemény:

BKV-s vezetési módszerek

a Magyar Rádióban?


Vajon miért nem ismert a nyilvánosság előtt, hogy a Magyar Rádióban is feljelentés történt egy 100 milliós hűtlen kezelési ügyben? Az összeg nagyobb, mint a Zuschlag ügyben okozott teljes káré. Nem ismert még, hogy van-e felelős a Rádióban, de már most meg akarják hosszabbítani Such György egyébként is súlyosan aggályos elnöki megbízatását. A feljelentés szerint a 100 millió forint egy be nem hajtott kötbér összege. A behajtás kezdeményezésében Such György felelőssége, mandátuma alatt nehezen vitatható. Van, aki meghosszabbítaná a BKV-s hűtlen kezelési ügyekkel hírbe hozott, csaknem minden tisztségéről lemondott Hagyó Miklós bármely vezetői pozícióját? Kik és miért tartózkodnak Such új megbízásától, illetve kik és miért támogatják? Akik Hagyót lemondatták, Suchot hosszabbítanák? (Ma még egyik sem vádlott ugyan, de nyomozás – remélhetőleg – mindkét előbb említett ügykörben folyik…) Mi van a háttérben? A Magyar Rádióból csak igen visszafogottan, és így is többnyire csak név nélkül nyilatkozni merő munkatársaktól illetve érdekvédelmi szervezetektől érkeznek hírek a diktatórikus légkörű, a lelki terror, a fenyegetés és a zsarolás eszközeitől sem visszariadó intézményi vezetésről. Ahogyan azonban felrémlett az elnöki tisztségnek a szokásos pályázati út helyett az azt elkerülő mandátumhosszabbítással való betöltésének veszélye, mégis megindult a kiegészítő információk áramlása is. Sokan úgy gondolják, már úgysincs semmi más reményük, és inkább most kockáztatnak. A kötbér érvényesítése növelhette volna a közpénzből fenntartott és működtetett Magyar Rádió közszolgálati feladatköréhez képest mindig hiányos forrásait. Vajon kinek az érdeke volt, hogy a követelést a Magyar Rádió Zrt. nem érvényesítette? Mégis lehetséges, hogy Such Györgynél jobb elnökjelölt már nem is található? Mi oka lehet annak, hogy az eddigi előzmények után is érthetetlen mandátumhosszabbító törekvések helyett ne a szokásos elnökválasztás következzen. Nem elkerülhető, hogy a mandátumhosszabbító szavazásra jogosult kuratórium előtt erről az ügyről Such György, a feljelentést jegyző három rádiós szakszervezet képviselőjének jelenlétében, megfelelően dokumentáltan nyilatkozzon! Vajon miért nem sajtónyilvánosak a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának legfontosabb ülései sem, és miért nem azok a történteket rögzítő jegyzőkönyvek közérdekű adatai? A közérdeklődésre alapos okkal érdemes kuratóriumi ülésre az EU üvegzseb elvei alapján sajtónyilvánosság biztosítása elvárható, annak megtagadására érdemi indok nincs. Aki úgy gondolja, köze van a közpénzek felhasználásához, és ellenzi azok elherdálását, esetleges magánzsebekbe ömlesztését, kérdezze meg a kurátorokat, hogyan akarnak szavazni csütörtökön.
A kuratórium és tagjai:
www.mrka.hu/index.php?act=51&p=2 Egy nekik írt levél: http://www.abosz.hu/kozszolg_media.html#level_kuratortarsaknak
Budapest, 2010-03-23
Pós Péter társadalmi kurátor az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke, Polgár Info