2010. március 13., szombat

MÁRCIUS 13 - HOLOBŰNÖZŐK FIGYELMÉBE

GALILEO GALILEI
A per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: „Eppur si muove!” („Mégis mozog!”). Az ítélet életfogytiglani háziőrizet volt. Az ítéletnek három fő pontja volt: Galileit kötelezték heliocentrikus (a Föld a Nap körül kering) tanainak visszavonására, börtönbüntetésre ítélték, mely ítéletet később háziőrizetre változtattak. Betiltották a "Párbeszédek"-et, és Galileit eltiltották az írástól. Az ítélet nem nyilvános részében minden művét betiltották, azokat is, amelyeket a jövőben szándékozna kiadni, de az ítélet eme pontját később nem tartatták be. Kép: Galiei az inkvizíció előtt
GIORDANO BRUNO
A katolikus egyház áldozatává vált a nola-i születésű Giordano Bruno is, aki többek között azt hirdette, hogy a Föld nem a Világegyetem közepe, hanem a mindenségnek csak egy kis szeletét képezi. A Szent Törvényszék parancsára 1592-ben Velencében elfogták a filozófust, és néhány hónap múlva Rómába vitték. Az Angyalvárban mintegy 7 éven át tartották fogva, mert az ellene felhozott vádak bizonyításához szükséges anyagok összegyűjtése ennyi időt vett igénybe. A per végül gyorsan lezajlott, és 1600. február 8-án ki is hirdették az ítéletet: a katolikus egyházból kizárva, eretnekként máglyahalállal büntették. A döntést nyugodtan fogadó Giordano Bruno állítólag ekkor mondta a később híressé vált mondatát, miszerint „jobban félnek maguk kihirdetni az ítéletet, mint én elfogadni azt”.A sokéves fogságban fizikálisan megtört 52 éves filozófust 1600. február 17-én a római piactéren égették meg. A források szerint kivégzése előtt még a nyelvét is kivágták, hogy nehogy lázító szavakat intézhessen a néphez. Írásait Indexre tették, és az 1965-ös pápai visszavonásig ott is maradtak.

2010-ben milyen itéletet szabnak ki
a Holo-Inkvizitorok?
Miközben a zsidók előszerettel gúlyolták a középkori inkvizíciót és az egyházat, aközben most ők még ezen is túllépnek, mert már
A GONDOLATOT IS BÜNTETIK.
Hiszen aki a holocsalásokról a nézeteit kifejti szóban vagy írásban, az a saját gondolatait közli, mint jelen esetben ebben a blogban is olvasható. Innen üzenjük a véreskezű kommunistáknak:
BŰNÖZŐK NEM HOZHATNAK TÖRVÉNYT!
Előbb a zsidókommunisa és zsidódemokrata
bűnözőket kell elszámoltatni!