2010. március 6., szombat

MÁRCIUS 6 - TOLJÁK ELŐRE A JOBBIKOT

A JOBBIKOT FÖLPUMPÁLJA
A ZSIDÓSAJTÓ
Most azt hazudja V. Gábor termékmenedzser, a hazugságban Jobbik pártelnöke, hogy őket üldözik. Nézzük, görbül-e haja szála bárkinek is a hazugságban Jobbik háza táján. A párt legfőbb embere, irányítója – akit a buta tekintetű mosolygó gyilkosnak becéz – Balóné Morvai Krisztina. Állása az ELTE-n biztos. Férje, a nagyhatalmú Baló György aládolgozik a felesége pártjának az MTV-ben. A Népszabadság nap mint nap hatalmas képekkel dúsított propagandát fejt ki évek óta a hazugságban Jobbik érdekében. A HVG-ben Török Gábor önbeteljesítő jóslásokkal mint megkerülhetetlen erőt állítja be a hazugságban Jobbikot. A Népszava, a 168 óra (Mester Ákos és Németh Péter főszerkesztésében) „A Jobbik a parlamentben” címen állandó rovatot tart fenn. Gyurcsány kijelentette: minden eszköz megengedett a nemzeti oldal ellenében. És nemcsak mondja, teszi is. Most előre tolják a hazugságban Jobbik termékmenedzserét, első renden ő gyalázza Gyurcsány ellenfelét, a Fideszt és Orbán Viktort. Gyurcsányék támogatásával működik a hazugságban Jobbik internetes pártsajtója, a kuruc és a barikád. Ezek és a Seres-féle Hírszerző, a HVG, az Index, az Origo, a kis zsebdiktátor, a buta tekintetű termékmenedzser minden megrendelt mozdulatát képes beszámolóban közvetíti. Lényeges kérdéseket a hazugságban Jobbik elnökének vagy Balóné Morvai Krisztinának soha nem tesznek fel. Nem néznek körül a hazugságban Jobbik képviselőinek háza táján. Nem érdekli őket, miért nem saját lakóhelyükön indulnak a rendszerváltáskor megtollasodott képviselőjelöltjeik. Nem kérdezik meg, miből telik ennyi rengeteg pénz a kampányukra. Pest megyében terjesztenek színes kiadványokat, melyeken a Mádencia Egyesületet tüntetik fel, mint kiadót. Az egyesület képviselőjét megkérdezte telefonon egyik olvasónk, aki a reklámfelület ára iránt érdeklődött. A válasz: nincs fix árunk, amennyit gondol. Arra a kérdésre, hogy ha nem kérnek fix összeget a hirdetésért, akkor miből adják ki ezt a drága újságot, az illető azt válaszolta: 40 millió forintot kapnak évente a Harmadik Útból, és 60-at pedig a MIÉP tesz el belőle. És még több tízmillió forinttal támogatják őket kanadai magyarok. Ez természetesen úgy, ahogy van, hazugság. A Harmadik Út támogatása mindösszesen 39 millió forint. Ezen kellene osztoznia két alapítványnak, de a tisztességes osztozkodás feltételeit a Jobbik alapítványa részéről nem biztosították. A kanadai magyarok támogatásának utánanéztünk. Hazugság. Ez az ember, aki a telefont felvette a Mádencia Egyesület részéről, valószínűleg ugyanolyan rászedett, félretájékoztatott, mint azok, akiktől kicsalják a kopogtatócédulájukat, esetleg felhasználják személyes adataikat, aztán majd félredobják, mint a buta kis bakancsosokat, a gyanútlanokat, akik bedőltek Balóné selypegésének. A hazugságban Jobbik vezetőit nem üldözik, azokat sztárolják. De majd üldözik – ne féljenek – azokat, akiket így van úgy rászedtek, majd akkor, amikor eljön a politikailag korrekt beszéd ideje. Most eltemettek egy gárdistát, Vona Gábor nem tudott elmenni a búcsúztatására. Budaházi börtönben van. A gárdisták jelentős részét már félrerúgták. Hol vannak az egymás után eldobott kapitányok? Hol vannak az avatók? Játékgép tulajdonosok, MSZP pártemberek, SZDSZ-es Hit Gyülekezet- i tagok és bűnözők alakítják az új erőt. A keszthelyi Jobbik elnökét a minap csalás, okirat hamisítás, bűnszövetkezetben való együttműködés miatt letartóztatták. Uzsorás cigányokkal, kis piti bűnözőkkel és hajléktalanokkal vetettek föl értéktelen ingatlanokra nagy összegű kölcsönöket. Az ügyletet a sajtóhírek szerint a keszthelyi jobbikos elnök és a kedves édesanyja követték el. De ők nincsenek egyedül. Csakhogy a sajtó, amelyik a hazugságban Jobbikot sztárolja, ezeket a tényeket elhallgatja. (fuggetlenseg,részlet) Kép: új erő
MEGJEGYZÉS
A vérkommunista Origó immár sorozatban teszi föl a Jobbik kampányvideókat oldalára, ingyen és bérmente. Feltünő ez a nemes gesztusnak aligha nevezhető tudatos lépés. Akkor a vérkommunisták a "fasisztákat" reklámozzák, népszerűsítik?