2010. március 20., szombat

MÁRCIUS 20 - ÖSZÖDI BESZÉD HÁTTERE

ÖSZÖDI MŰSOR ÚJRATÖLTVE
Akik a híreket figyelemmel kisérik, emlékezhetnek arra, hogy Szili Katalin elvtársnő (bukott kommunista politikus) az elmúlt hónapokban azzal a nevetséges témával jött elő, hogy ki szivárogtathatta ki az elhíresült öszödi beszédet, amiben a Vörös Csótány (képen) országunkat és népünket mocskolta a szokásos, közönséges zsidó stílusban. S ez a pszihopata pojáca újabban demokratának vallja magát. Úgy állítva be gyilkos pártját, mintha ők lennének a demokrácia mércéje. Visszatérve a témára. A dolog úgy kezdődött, hogy pár hónapja Csótány újra felhozta a beszédét, állítólag őt valakik "elárulták" azzal, hogy lement a rádióban a beszéde. Csótány hülyének néz mindenkit. Mondjuk ez nem meglepő felfedezés nála.
MEGTERVEZETT ZSIDÓ
PROVOKÁCIÓ VOLT
A 2006-os elhíresült öszödi beszédet - csak feltételezzük - az MSZP technikusa vette fel. Nem kellett itt semmit sem titkolózni, hiszen ebben a provokációban Gyurcsánynak és a titkosszolgálatnak a keze benne volt. Ez nem egy spontán történés volt, hanem mindent előre pontosan megterveztek. Gyurcsány elmondja a marhaságait, a rádió leadja és a nép erre görcsbe fog rándulni és kimegy tüntetni. Ez egy igen egyszerű trükk volt. A háttere pedig az volt, hogy véres provokációt készítettek elő október 23-ra, az 50-dik évfordulóra. Ebbe a forgatókönyvükbe be volt tervezve az is, hogy "teljesen véletlenül" éppen Baló György közvetítte a tv-ostromot és Baló kocsiját is "véletlenül" gyújtották fel. Valakik. Rendőrségi ügynökök.
SEGÍTÜNK SZILI ELVTÁRSNŐNEK
Ha már Szili Katalint ennyire érdekli a beszéd kiszivárogtatása, akkor azt javasoljuk neki menjen a Bródy Sándor utca 5-7-be és ott kérdezze meg illetékes elvtársait, hogy ki vitte be oda a hangkazettát? Biztosan tudják ki volt az. Kérdezze meg, ki volt akkor az a rádiós aki átvette a kazettát? Ki volt az a rádiós főnök akinek parancsba adták - a pártközpontból -, hogy adják le ezt műsorba azonnal. Hogy a magyarnak csúfolt cionszócső mennyire benne van ebben az ügyben, azt az is bizonyítja, hogy a rádió azóta is méelyn hallgat és kussol erről kazetta átvételről és az adás előzményeiről. A Vörös Csótány most országjárása során ezer Ft/db árulgatja a beszéde cd-jét.