2010. március 16., kedd

MÁRCIUS 16 - ÜNNEP UTÁNI ÖKLENDEZÉSEK

Kép: Demszkíj gondosan ügyelt arra, hogy nemezeti szín ne legyen a környékén
DEMSZKY MAO HATTYÚDALA
Demszkíj Mao (képen) mondotta Petőfi szobra alatt. "Nemzeti bolsevista diktatúrát akarnak Magyarországon." Ezeket a veretes szavakat a hajdani maoista "szamizdatos" a Jobbikra utalva mondta.


A szakállas metodista lelkész, egy hatalmas alapítvány főnöke, amely a hajléktalanokból él, azt mondta az ATV-ben, ma este a Jobbikról, hogy "horda, alvilági söpredék". Iványi Gábor nagy bánata az volt, hogy a Jobbik hetilapjának címlapján a menóra jelent meg. A szakállas hivatásos üldöző további baja az volt, hogy "nyíltan zsidóznak" a lapban és az ügyészség erre nem lép semmit. A furfangos Bánó - akivel társalgott - nem vetette közbe, hogy álljon meg a menet, hiszen a Barikádban is zsidók vannak, tehát nyugodtan zsidózhatnak. Majd a lelkész rátért arra, hogy a Jobbikot a magyar őstörténelem érdekli és elvetik a finnugor elméletet, amit ő a "történelemtanítás csődjének" minősített. Rámutatott arra, hogy most "az állati ösztönök időszaka" van nálunk. Végül Ifj. Hegedűs lelkész szapulásába kezdett, aki tegnap "végigzsidózta" az egész beszédét. Meg kell hagyni Hegedűs elég nyakatekerten fogalmazott, erről majd egy rövid videót is fölteszünk, amikor válaszolt a Júdásoknak, akik "újpogányoknak" nevezték a Jobbikot. Szóval ezeket az az Iványi böfögte el a tévében, aki a turulmadarat "dülledtszemű tojótyúknak" gúnyolta. Kép: címlap, ami kiverte a biztosítékot Iványinál