2010. március 27., szombat

MÁRCIUS 27 - HÍRTÉVÉS MOCSOK

Kép: Csintalan
ZSÍROSHAJÚ
BOLSEVIK
A HÍRTÉVÉBEN

A HírTV az egyik legmocskosabb zsidótévé. Ma újból lebuktak. Azt közölték a mai hírekben, hogy a Magyarok Nyilai (nemlétező szervezet, a zsidó titkosszolgálatok talámánya) nevű szervezet egy e-mailt juttatott el hozzájuk, amelyben valami szegedi molotovkoktélos robbantást vállaltak magukra. A képmutató, hazug tévé, miközben sorozatban gyártja a különböző leleplező műsorait, saját gyalázatos munkájukról nem szólnak semmit. Nos, mi ezt a hiányt pótoljuk be. A Magyarok Nyilai nemlétező szervezet, ezt a Draskovics-Szilávássy-féle szövetkezet találta ki, hogy a magyarok ellen valami ürügyet találjanak. Ezt a célt szolgálta a Benkő nevű ügynökük szerepeltetése is, a közeli hetekben. A végén már annyira nevetségessé vált ez az ügynök, hogy hirtelen levették a műsorról. Még a vízcsapból is ez a hazudozó folyt, szinte minden tévén. Akik ismerték Budaházy nyilatkozatatit, nézeteit azok nagyon jól tudják, hogy Gyuri és követői a legjobban utálták ezt a szennyes tévét, amelyik olyan vérkommunistának ad különműsort évek óta, mint Csintalan Sándor (képen). Aki korábban MSZMP-s, aztán MSZP-s, most meg Hírtv-és lett. Most lebukott a tévé, mert Gyuriéknak eszébe sem jutott volna ezzel a szennyes tévével levelezni. Jellemző a tévé csalására, hogy ezt a hírben emlegetett levelet nem mutatták. Még a feladó címét sem közölték. Ez is azt bizonyítja, hogy a tévé együttműködik a titkosszolgálatokkal. Tegnap este ebben a tévében kapott főszerepet a Fidesz ősbolsevikja, Kövér László, aki állítólag az MSZMP-ben kezde működését, majd a Ménesi úti Soros György kiképzőközpontban folytatta. Ahol a fideszes banditákat fölkészítették. Ne felejtsük, ez még a pártállam utolsó évei voltak. Tegnap Kövér (képen a zsíroshajú) rossz magyarsággal eldadogta gyűlöletszövegét a Jobbik ellen. Lényegében ugyanazt mondta mint az MSZP. Itt is szóbahozta azt, hogy a Fidesz és az MSZP az demokratikus párt (értsd a zsidóknak megfelelő), míg a Jobbik az nem. A zsíroshajút két zsidó kérdezte, Rákay (balra), akinek mondatait nehéz követni, mert ő sem magyarul beszél. A másik kérdező Csermely Péter (jobbra), akinek hiába isszuk a szavait, még soha nem derült ki az, hogy ő tulajdonképpen milyen világnézetet is vall? És bárkit kérdez azzal mindig feltünően simulékony.