2010. március 19., péntek

MÁRCIUS 19 – BEZZEG BOLIVIÁBAN



BOLIVIÁBAN ELSŐ
A HAZA VÉDELME
Boliviában a közelmúltban az összes fegyveres erőnél megváltoztatták a jelmondatukat, ami eddig az alárendeltségre utalt. Ezen túl minden fegyveres szervezet jelmondata az lesz, hogy
„Haza vagy halál”.
S milyen igazuk van. Éppen ezért utalunk a hazai idegenbérenc hatalomra, ahol a jelszó immár több mint hat évtizede „Hazaárulás és idegenkiszolgálás”. Ebből következik, hogy aki Boliviában hazaáruló lesz a fegyveres erőknél, az halállal fog bűnhődni. Magyarországon? Itt magas állami kitüntetéseket osztogatnak ezért.
Bolívia fenntartja a jogot az önvédelemre, ami megmagyarázza a harcot a haza védelmére. Az élet érdekében a halált is fel kell vállalni a nemzeti szuverenitás miatt – mondta a katonai főparancsnok.
A boliviai hadseregben, a légierőnél és a haditengerészetnél a katonai iskolákban a hazafias nevelés az első helyen áll és ez az erkölcsi biztosítéka a fegyveres erőknek, amelyek felismerték szolgálatuk nemzetközi összefüggéseit is- mondta a főtiszt (képen). (ABI alapján)