2010. október 1., péntek

OKTÓBER 1 - RÉSZLETEK AZ ECUADORI LEVERT PUCCSRÓL

A PUCCSISTÁK MEG FOGNAK BŰNHŐDNI
A híradások szerint Correa páncélozott gépkocsival, gázálarcban hagyta el a kórházat. A katonák előzőleg áttörték a rendőrkordont, behatoltak a kórházba, ahonnan a zendülő rendőrök több mint 12 órán át nem engedték ki az államfőt. A roham során puskaropogás hallatszott, s egyes hírek szerint a tűzharc azután sem ért véget, hogy a katonák elszállították az államfőt. Kiszabadulása után Correa az elnöki palota erkélyéről beszédet mondott az őt éljenző tömeg előtt. Arról beszélt, hogy a csütörtöki nap "a mély gyász napja volt" az ország számára. Hozzátette, hogy a katonák és a rendőrök tűzharcában legalább egy rendőr életét vesztette, és - mint mondta - amikor erről értesült, zokogott fájdalmában. Az államfő beszédében köszönetet mondott híveinek, akik a zendülés idején a kórházhoz vonultak, és "készek voltak meghalni a demokrácia védelmében" és érte. Köszönetet mondott azon országok vezetőinek is, akik támogatásukról biztosították. Correa arról beszélt, hogy a zendülés nem csupán rendőri tiltakozás volt, politikai ellenlábasai beszivárogtak a rendőrök közé, és államcsínyt akartak végrehajtani. Fogadkozott, hogy a csütörtöki események vétkesei elnyerik büntetésüket. Az ecuadori rendőrök egyes jutalmak tervezett megvonása, és a kötelező előléptetések közötti időszak meghosszabbítása ellen lázadtak fel csütörtökön. Rafael Correa elnök felkereste az egyik fővárosi ezred laktanyáját, ahol a zendülőkkel éles vitába keveredett. Könnygázgránátot dobtak rá, ezért füstmérgezés tüneteivel a quitói katonai kórházba kellett őt szállítani. Időközben a zendülő rendőrök körülzárták a kórházat, és egész nap nem engedték ki onnan az államfőt, aki viszont nem volt hajlandó tárgyalni fogva tartóival. A kórháznál összesereglett Correa mintegy négyezer támogatója, s megpróbálták kiszabadítani őt. Megkísérelték áttörni a katonai kórház köré vont rendőrgyűrűt, de a zendülők könnygázt vetettek be ellenük, és gumilövedékekkel lőtték őket. Miguel Carvajal belügyminiszter közölte, hogy az összetűzésben két ember életét vesztette, harminchét megsebesült. A helyi média szerint a zavargások során megsebesült az ecuadori külügyminiszter is. A vöröskereszt szerint több mint ötven embert szállítottak kórházba könnygáz okozta füstmérgezéssel. Rafael Correa ecuadori államfő azt állítja, hogy a zendülő rendőrök megpróbálták őt meggyilkolni abban a quitói kórházban, ahol több mint 12 órán át fogva tartották csütörtökön. Az elnök szerint életét a kormányhoz hű erőknek köszönheti. Az elnöki palotából nyilatkozó Correa külön háláját fejezte ki a biztonsági erők különleges alakulatának, amely megvédte a kórházat a zendülő rendőröktől. "Nélkülük ez a gyilkolásra kész vad horda bejutott volna a kórházba, és én most nem tudnám mindezt elmesélni, mert már a másvilágon lennék" - mondta. Beszámolója szerint a zendülők közül többen civil ruhát viseltek, arcukat pólóval takarták el. Az ecuadori elnököt katonák és a kormányhoz hű rendőri alakulatok szabadították ki helyi idő szerint csütörtök este a zendülők által körülzárt kórházból. A roham során két ember meghalt, több mint harmincheten megsebesültek. Correa kijelentette: a zendülők államcsínyre készültek, és szerinte a megmozdulás egyik felelőse Lucio Gutierrez egykori államfő volt, akit 2005-ben buktattak meg. Gutierrez a CNN hírtelevízió spanyol nyelvű kiadásában visszautasította a feltételezést, és azt az államfő "hamis és vakmerő vádaskodásának" nevezte. Közben Freddy Martinez rendőrfőkapitány benyújtotta lemondását, jóllehet ő maga éppen lebeszélni próbálta a rendőröket arról, hogy tiltakozó akcióba kezdjenek a jutalmak tervezett megvonása ellen. (MTI részlet és kép) Kép: fent a lázadók egy elnöki testőrt fogtak el, lent az elnök gázálarcban


MEGEJEGYZÉS: Ez a rendőri fizetésemelés csak egy ürügy volt a cionista lázadóknál