2010. október 1., péntek

OKTÓBER 1 – ZSIDÓBŰNÖZŐKET FUTNI HAGYJÁK


HÁZIŐRIZETBEN VOLT
BÖRTÖN HELYETT
A VISSZAESŐ BŰNÖZŐ
Elfogták csütörtök este Tasnádi Pétert - értesült az MTI értesülését, ezt péntek reggel a rendőrség annyiban megerősítette, hogy "T. Pétert" őrizetbe vették. Az MTI úgy tudja, hogy Tasnádi Péter budai lakásában házkutatást tartottak, és zsarolás, valamint önbíráskodás gyanúja miatt vették őrizetbe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén későbbre ígértek részletesebb tájékoztatást az ügyről. Tasnádi Pétert az elmúlt években több bűncselekménnyel gyanúsították, illetve vádolták meg. Tavaly májusban a bíróság első fokon hat év börtönbüntetésre ítélte Tasnádi Péter vállalkozót, akit többek közt visszaesőként, felbujtóként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében és két rendbeli életveszélyt okozó testi sértésben találtak bűnösnek. A bűncselekmények nagy részét a bíróság szerint a vállalkozó felbujtóként követte el. A férfi ellen folyó maffiaper évek óta húzódott már, de mivel az ügyész és Tasnádi Péter is fellebbezett az ítélet ellen, az ítélet nem jogerős. (MTI, részlet)