2010. október 12., kedd

OKTÓBER 12 – CIONRÁDIÓ HAMISAN FOGALMAZ


Az alábbi hír címét nem tudni ki adta, de a Lánchíd Rádióban így jelent meg. Méghogy Budaházy várna itéletre? Nem! A cionávós rendszer felett mond majd ítéletet Budaházy, aki eddig is ezt tette, minden cselekedetével és írásával. Már az is bizonyítja a Narancs-hatalom aljasságát, hogy Orbán évekig a kormány elzavarásával kampányolt, tehát Budaházyt már májusban azonnal szabadon kellett volna engedni és kártéríteni a jogtalan meghurcoltatásokért, börtönért.  Kép: a magyar szabadságharcos a szovjet gúnyemlékmű eltávolítását követelte

Ítéletre vár Budaházy
A vád szerint a 13 írás egyebek mellett a főváros blokád alá vételére és a kormány elzavarására buzdított. A Fővárosi Bíróság Budaházyt először még 2008 januárjában felmentette a vád alól, de a Fővárosi Ítélőtábla ezt a felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte. A Fővárosi Bíróság megismételt eljárás után 2009. szeptember 16-án 1 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottat. Budaházy György és védője felmentésért fellebbezett. Erről dönt szerdán a Fővárosi Ítélőtábla. (FH)