2010. október 7., csütörtök

OKTÓBER 7 – A VÖRÖSBÁRÓK BÚJKÁLNAK

VÖRÖSBÁRÓK MÚLTJÁBÓL

Tolnay Lajos, a MAL Zrt. igazgatósági tagja azt mondta: nem érzik felelősnek magukat, betartottak minden technológiai szabályt. Bakonyi Zoltán a hvg.hu kérdésére, miszerint miért nem volt elérhető eddig, először úgy válaszolt, ő elérhető volt, majd helyesbített, miszerint rendőrségi kihallgatéson volt. A kérdésre, miszerint Gyurcsány Ferencnek mi köze van a timföldgárhoz, azt mondták: nem tuljadonos, csupán beszállító. Bakonyi Zoltán, a timföldgyár igazgatója azt is mondta: a vörösiszap nem mérgező, persze fürdeni nem kell benne. Az is elhangzott, hogy az átszakadás előtt egy órával ellenőrizték a tározót, bemérték, de nem észleltek semmit. (Lapunknak egy ott élő ember erre reagálva azt mondta: hetek óra keringenek pletykák a szivárgásról.) A nagyvállalat a kilencvenes évek második felében bekövetkezett privatizációja óta magyar magánszemélyek érdekeltségébe tartozik, mint például a cég jelenlegi vezetője Bakonyi Zoltán, aki Bakonyi Árpád családját képviseli, de a tulajdonosok között található Petrusz Béla és Tolnay Lajos is, akik mindketten tagjai az igazgatóságnak, sőt Tolnay egyben a MAL elnöke is. Papcsák Ferenc érdeklődése a cégcsoport iránt összefüggésben állhat azzal, hogy Tolnay és a MAL korábban több alumíniumipari társaságban volt Gyurcsány Ferenc üzlettársa, így például a Bakonyi Bauxitbánya Kft.- ben, a Bauxit Bányavagyonkezelő Kft.-ben és az első Magyar Timföldipari Kft.-ben. A MAL már három éve is ökológiai katasztrófát okozott. 2007 áprilisában körülbelül száz hal pusztult el az ajkai Torna-patakban, mert a timföldgyárban üzemzavar volt: akkor leállt az áramellátás, s ezért sérült a védelmi rendszer. Emiatt a csővezetékből lúg folyt ki, ami a Csinger-patakon keresztül a Tornába is eljutott. Az üzemzavarról a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség is tudott. A halpusztulást akkor több helyi lakos észlelte is. (Hír24/hvg)
 
Vasláncra kell
verni a Haza-áruló  
 söpredéket!
A szívárvány szinekbe rejtöző (vörös, narancs, kék, sárga) idegen bűnbandánál teljes vagyonelkobzást kell csinálni és ebből az összegből kárpótolni a magyar áldozatokat. A bűnöző céget föl kell számolni és a tulajdonosait, akik részben a cégvezetők is, bíróság elé állítani. Mivel nagy nyilvánosság előtt azt állították, hogy az iszap nem mérgező, ezért arra kell kényszeríteni őket, hogy a vörösiszapot egyék meg, az utolsó falatig. (1hozzászólás)