2010. október 9., szombat

OKTÓBER 9 – ORBÁN MEGINT KACSÁZOTT

NESZE SEMMI
 FOGD MEG JÓL 

Kérés minden magyarhoz
Arra kérek minden magyart, hogy fogjunk össze és leheljünk együtt életet ebbe a térségbe – mondta Orbán. A Mal Zrt. felelősségre vonásáról elmondta Orbán, hogy „arányos lesz az okozott kárral”, ám kiemelte: háromezer ember nem veszítheti el a munkahelyét, de azokra nem bízhatják, akik ezt a katasztrófát okozták. „A cég együttműködő, de ez nem teszi meg nem történtté az áradást, ezért valakinek felelnie kell” – fogalmazott a kormányfő. A céggel nem kívánunk foglalkozni, mostantól kezdve az államé a felelősség – tette hozzá. Az államnak a legfőbb feladata, hogy az ott élőkön minél gyorsabban segítsen – mondta a miniszterelnök. (MNO, részlet)
Ha jól értjük, akkor Orbán megint hülyének néz bennünket, ahelyett hogy a valódi okokról beszélt volna. Mégpedig a kommunista korszak bosszújáról. Amit akkor semmibe vettek az elvtársak műszaki téren, az most okozott tömegkatasztrófát, persze a mostani kommunista vezetők hagyagsága miatt is.. Orbán a milliárdos tulajdonos bűnözőket elintézte egy zavaros félmondattal, ahelyett, hogy azonnal letartóztatták volna a gazembereket és azonnal bíróság elé állították volna őket. A céget azonnal állami tulajdonba lehetne venni és folyhatna később a termelés, de csak akkor, ha a munkabiztonságot megoldják. Úgy tünik a Gyurcsányi szálak Orbánnál fonódnak össze. És ő beszél még állami felelősségről? Ez a katasztrófa ami történt - egyértelműen - a kommunista bűnözők és a cionista rendszer számlájára irandó. A helyzet olyan súlyos, hogy ennek a fölszámolása éveket vesz majd igénybe, de a legfontosabb, a kommunista bűnözők megbüntetése sem maradhat el, aminek teljes vagyonelkobzással kéne kezdődnie.
Ma este az ATV-ben bemondták, hogy  Zay Andrea (Illés Zoltán miniszter egykori titkárnője) volt az,  aki aláírta a környezetvédelmi hatóság ellenőrzési jegyzőkönyvét, aminél "mindent rendben találtak" az iszaptározóknál. Azt is elmondták, hogy a nyáron légifelvételről észlelt szivárgásnál történt most a kiömlés, ami hónapokkal ezelőtt is jól látszott már.