2010. október 1., péntek

OKTÓBER 1 – LEBUKTAK A CIONISTÁK ECUADORBAN

EZT IS ELHALLGATJÁK NÁLUNK

Miguel Insulza, az Amerikai Államok Szervezetének elnöke kijelentette, hogy ez "egy államcsíny” volt - jelentette az Associated Press (AP). Az amerikai külügyminiszter Hillary Rodham Clinton is reagált a válságra mondván: "Arra buzdítjuk az összes ecuadorit, hogy találkozzanak és a munka keretében Ecuador demokratikus intézményei elérhetik a gyors és békés rend helyreállítását." Az ENSZ főtitkára, Ban Ki -Moon csütörtökön szintén kifejezte Correa támogatását. " Az ENSZ határozottan támogatja az ország demokratikus intézményeit és a választott kormányt” - idézte az AFP szóvivője. Az elnöki palotát megvédték az elnök hívei, akik őt ujjongva mentettek ki. Correa elmondta: "Rengeteg volt a behatoló, akik civileknek öltöztek be és tudjuk, hogy ezek hol voltak korábban”, de több részletet nem árult el. Az elnök 12 óráig volt kórházban az elszenvedett könnygázsérülés miatt. (presstv alapján és kép) Kép: az elnök szabadulása után üdvözli a tömeget

IRÁN ECUADOR OLDALÁN VAN 
A PressTV híréből kiderül, hogy az elnök a lázadó, gyújtogató tömeghez akart beszélni az elnöki palotából, de a lázadó rendőrök könnygázt dobtak rá, hogy elpusztuljon. Emiatt volt sokáig kórházban, másrészt azért, mert a „lázadó tisztek” fogva tartották ott, nem engedték elmenni, de az elnökhű katonaság kiszabadította. Kép: egy sérült katona, akit társai kisérnek, akit a lázadók megsebesítettek Képmutató Amerika! Biztosra vehetjük, hogy a lázadást Amerikából szervezték és Clintonnénak még volt képe ezek után üzengetni . . .