2010. október 1., péntek

OKTÓBER 1 - ZSIDÓK CSINÁLTÁK A STUXNET VÍRUSTÁMADÁST

Izraeli számítógépesek a felelősök az Irán elleni számítógépes féregért – állítja a Planet Irán című oldal. A cikk szerint egy pendrive-val is tudjk terjeszteni a férget. Pár nappal ezelőtt az egyik hazai tudományos oldal, külföldi hírre hivatkozva azt állította, hogy Oroszországban állították elő a Suxnet nevű férget. Az iráni oldal leleplezi az ostoba zsidó bandát, akik végzetes hibát követtek el, mert a perzsák megfejtették a kódjaikat.
OSTOBA ZSIDÓK MEGINT LEBUKTAK
Számítógépes szakemberek bibliai hivatkozásokat és szavakat fedeztek fel a vírusban beágyazva a kódok között, amely rámutatott arra, hogy Izrael-i eredetű volt ez a számítógépes támadás. (A cikk felsorolja azokat a szavakat, amelyeket az ostoba zsidók az Eszter-kövényből vettek át. A szerk.) Ralf Langner német kutató azt állítja, hogy 8200 jelet felderítettek az izraeli védelmi erők és ezt használták fel arra, hogy a számítógépes vírussal támadást csináljanak a Bushehr-i atomerőmű ellen. Mr Langer azt mondta: "Ha elolvassuk a Bibliát, akkor ezeket a jelekek ki lehet találni. " (Mivel a perzsák is a német Siemens cég operációs rendszerét használják, amelyet az egész világon is használnak ipari berendezéseknél, így most a németek is nyomoztak az ügyben. Ugyanettől a cégtől használták Indiában is Indonéziában is ezt a számítógépes programot- a cikk szerint) A számítógépes biztonsági szakértő azt mondta, hogy Izrael volt a legvalószínűbb elkövető ebben a támadásban ami Irán ellen ment. Elizabeth Katina kutató a Royal United Services Institute részéről azt mondta, hogy lehetősége van annak is, hogy egy másik támadást brit vagy amerikai elektromos hálózat vagy a vízellátási rendszer ellen fognak elkövetni, ezzel a Stuxnet vírussal. Kép: a CNN bejelenti a támadást