2010. október 2., szombat

OKTÓBER 2 - BOLIVIA NEM KEGYELMEZ AZ ÁLLAMI BŰNÖZŐKNEK

BOLIVIÁBAN NEM SZÖVEGELNEK, HANEM CSELEKSZENEK
A szenátus volt elnöke, Oscar Ortiz (Képen a zsidó Ortiz, aki Morales első kormányában minden fontos döntést elszabotált beosztásánál fogva. A szerk.) ellen sikkasztás, közpénzek lopása, szabálytalan közbeszerzés, stb. miatt büntetőeljárást indítanak. Több mint 1.200.000 bolíviai pénz állami kárt okozott a sikkasztásaival, amikor közel 200 törvénytelen alkalmazottnak fizetett pénzeket. Legalább háromszor annyit keresett fizetésként hivatalásban, mint Morales elnök. Azóta törvényt hoztak arra, hogy a szenátorok fizetése minimális lehet, mint amit az államelnök is kap. (hazafiasradio, részlet) 

Kép: a korábbi diktatúra miniszterét kiadta Peru Boliviának és most a San Pedro börtönbe kisérik, ahol Tóásó Előd is várja a bírósági tárgyalását