2010. október 4., hétfő

OKTÓBER 4 – CIONBÍRÓSÁG FORDULATA

EGY ÉVET VÁRTAK
 A TÉVES ITÉLET
 KIMONDÁSÁVAL
„nem volt jogalapja az oszlatásnak”

A jogerős bírósági ítélet szerint jogellenesen oszlatta fel a rendőrség a Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetést tavaly júliusban Budapest belvárosában. A pert a Magyar Gárda időközben lemondott országos főkapitánya, Kiss Róbert indította, akinek jogi képviseletét a Jobbik országgyűlési képviselője, Gaudi-Nagy Tamás látta el. A párt közleménye szerint a Fővárosi Bíróság osztotta az ügyvéd érvelését, amely szerint a spontán tüntetés végig megőrizte békés jellegét, így az alkotmánybírósági gyakorlat szerint az oszlatásnak nem volt jogalapja. A Jobbik kártérítést követel az előállított 216 gárdistának és szimpatizánsnak. A demonstrációt néhány nappal azután tartották, hogy a bíróság jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet és Mozgalmat. (hírTV)
Jó lenne tudni azt, hogy a gárdisták mennyi kártérítést követelnek a kínzásokért és meghurcoltatásokért? Reméljük elővesznek ehhez papírt és ceruzát...Meg meri kockáztatni azt a politikafüggő legfelsőbb cionbíróság, hogy Budaházyt október 23-án is börtönbe tartják? Kép: működésben a jogállami ÁVO