2010. október 6., szerda

OKTÓBER 6 - VISSZATARTOTT HÍREK A VÖRÖS ISZAPRÓL

VÖRÖS GYILKOSOK
 FELELŐSSÉGÉT
ELHALLGATJÁK
A cionrádió két nap óta sem képes  helyszíni beszámolókra. Beleértve a tévéket is, akik elszabotálják a valódi képes beszámolókat. Külföldön sokkal többet tudnak a részletekről mint nálunk. Ma a cionrádió egy közel félórás semmit sem érő műsort adott, egy dadogó, felkészületlen műsorvezetővel. A vidéki polgármesterek telefonja nem működött, akik a stúdióban szóltak, azok meg mentették a helyzetet, miszerint az EU normáknak megfelelő volt az iszaptárolás és az ellenőrzések is tökéletesek voltak. A cég tulajdonosait, tektintettel a Gyúrcsányi szálakra meg sem kérdezik. Az ajkai városi tévében (képen) látható volt, hogy a helyi áldozatok nyári cipőben gázolva lapátolták a mérgező vörös iszapot. Nem kaptak védőfelszerelést sem. Most a hírekben megint a lakosságot nyúzzák olyan adakozásokra, ami nem az ő dolguk lenne.
 A katasztrófa védelem állami feladat.
A vörös iszap nemcsak vidéken pusztít, hanem az egész országot elöntötte és a narancskormány mossa kezeit. Hangsúlyozzuk nem egy közönséges cégről van szó, hanem oyanról, amely az olcsó kommunista privatizációban szerezte meg a vagyonát és kedvezményes árat fizettek az áramért. Reméljük, hogy a helyiek nem hagyják ennyiben a dolgot és követelik a jogaikat.

A kolontáriak megjósolták a katasztrófát
Pár napja többen arról beszélgettek az egyik kolontári vendéglőben, hogy baj lesz, előbb-utóbb ki fog ömleni az iszap – mondta Mondi Ottó kolontári lakos szerdán az MTI-nek. Hetek óta magasították a tározó falát, illetve omlásokat és réseket kezeltek a falon - tájékoztatott a férfi, akinek a házát szintén elöntötte az iszap. Elmondta, már 30 méternyi magas volt a fal, s azt tovább töltötték fel, hogy még több iszap férjen bele a tározóba. Ez nem normális, ebből baj lesz, erről beszélgettünk többen egy nappal a katasztrófa előtt - mondta Mondi Ottó. Emlékeztetett arra, miszerint azt nyilatkozzák a politikusok, hogy decemberre be lehet költözni a házakba. Szerinte nem beköltöznek, hanem elköltöznek innen az emberek. A hídon túli lapos részen van legalább 35-40 ház, ahol két méternyi magasan állt az iszap - közölte, megjegyezve: oda senki nem akar és nem is fog visszaköltözni. Félnek a családok, s nem akarnak a hatalmas zagytározó közelében lakni - mondta a kolontári károsult. A mellette álló Léhmann Róbert szerint a timföldgyár vezetői pontosan tudták, hogy megrepedt a gát. De miért nem szóltak, hogy "emberek, vigyázzanak és költözzenek ki, mentsék a vagyonukat" - jegyezte meg. Bütykölgettek, javítgattak csak - tette hozzá, rámutatva: és most a felelősséget senki sem akarja vállalni. Mondi Ottó szerint szégyenletes, hogy az érintett cég vezetése 30 millió forintot ajánlott fel az érintett hét településnek. Léhmann Róbert viszont azt hangsúlyozta, hogy szerinte a hídon túli házakat le kell dózerolni. Rámutatott arra is, hogy ha Kolontár és Devecser térségében a talajcserét nem végzik el, akkor ott szárad meg a temérdek iszap, amely rákkeltő, és viszi majd a szél szanaszét. Néhány év múlva sok rákos ember lehet ezen a környéken, ha nem lesz alapos földcsere, hiszen ellenkező esetben a vörös port lélegzik be - jegyezte meg a kolontári férfi. (MTI)