2010. október 9., szombat

OKTÓBER 9 - TÁJÉKOZTATÁSBAN IS SZABOTÁLNAK A VÖRÖSBŰNÖZŐK

HAT NAPIG HALLGATTAK A HARMADIK FALURÓL

Marton László, a vörösiszap sújtotta Somlóvásárhely független polgármestere szerint "magukra maradtak", s hiába igényeltek többször is védőruhát, saválló kesztyűt és gumicsizmát; nem kaptak vagy csak keveset és használhatatlant. Harmadszorra rendelték már meg a védőmaszkokat is, ám még mindig nem kaptak - mondta csütörtökön az MTI-nek, megjegyezve: a baj az, hogy venni sem tudtak, mert a környéken már sehol sem kapható. Így jártak a kesztyűkkel is: hiába szerettek volna venni, sehol sem tudtak - jegyezte meg. Nálunk nem járt senki, még a katasztrófavédelem sem, csak egy-egy rendőrautó megy el néha a faluban - mondta a polgármester. Minket eddig még az újságírók sem kerestek - tette hozzá. Marton László szerint nemhogy vezető embert, de még egy tűzoltót sem láttak hétfő óta. Hozzátette: a gátszakadás napján még jártak itt is tűzoltók, de azóta senki sem. A polgármester elmondta: 16 házat "érintett a vörös áradat", de főleg a kertek mentek tönkre. Hangsúlyozta, hogy az érintett lakosoknak biztosítottak helyet és étkezést is a kultúrházban, de nem éltek vele, visszamentek a házukba. A szélső házaktól látni, hogy a falu határa szinte mindenhol vöröslik. Tönkrementek a kukoricaföldek, eltűntek a növények, nem látni zöldet, vörös itt minden - mondta a polgármester, megjegyezve: sok helyütt már vetettek is, ott jövőre termés nem lesz. Magukra vannak ugyan hagyatva, de még ez sem lenne baj, ha kapnának megfelelő mennyiségű és mérető védőfelszerelést - hangsúlyozta. Mint mondta: a legfontosabb lenne a lúg- és saválló kesztyű, a védőruha és a csizma. Egy-két dolgot kaptak, például néhány esőköpenyt és munkaruhát, meg saválló kesztyűket, de az utóbbiak még egy nő kezére is nehezen húzhatók fel, olyan kicsik - mondta Marton László. Segítette őket a Máltai Szeretetszolgálat munkaruhával és 100 pár csizmával is, ám azok közül 10 pár használható, a többi "férfiember lábára nem húzható fel" - mondta a polgármester. Ismertetése szerint a helyi vállalkozók dolgoznak a kármentesítésen munkagépekkel és teherautókkal, szállítják vissza Ajkára a VI-os kazettába az iszapot, a vörös sarat. Marton László tájékoztatott arról is, hogy minden károsult család megkapta a Mal Zrt. által biztosított 100 ezer forintot. Kitért arra is, hogy a biztosítók viszont "olyan papírt küldtek", hogy csak a házakban keletkezett károkra fizetnek, a kertekre nem, pedig Somlóvásárhelyen inkább az utóbbiak károsodtak. (hetivalasz, részlet) Kép: BBC