2010. október 9., szombat

OKTÓBER 9 – ÜZENET A PÁRBESZÉD KORMÁNYÁNAK

Mentik a pénzüket

 a MAL vezetői

A Magyarok Szövetsége felszólítja a kormányt, hogy azonnal zárolják a MAL Zrt. tulajdonosainak vagyonát a vizsgálatok befejezéséig. A szövetség értesülései szerint az érintett vezetők megkezdték egyes vagyonelemeik kimentését. A tulajdonosok közel 40 milliárdos vagyonából gond nélkül lehetne kártalanítani az érintett vidéket. Ezek az emberek a privatizáció idején fillérekért vették meg a MAL-t, mára pedig az ország leggazdagabb emberei közé tartoznak. A katasztrófa következményeinek felszámolása nem csak az állam /minden adófizető/ feladata, hanem a korábbi termelési eredményekből származó profitot kezelő vezetőké is. (MSZ)

VÖRÖSGYILKOSOK!
ITÉLNI FOG A MAGYAR NÉP!
Mossák kezüket az összes vörös-narancs-kék-sárga buzipártok főfelelősei. De ennek most az lesz a vége, hogy a NÉPHATALOM VESZI KEZÉBE A FELELŐSSÉGREVONÁST IS, AZ ÍTÉLKEZÉST IS ÉS ANNAK VÉGREHAJTÁSÁT IS. Ez mindig is így volt, eztán se lesz másképp. A sok hülye idegen pártbűnöző még mindig nem ismeri a magyar embert. TERMÉSZETESEN AZ ÉRVÉNYES ÉS HATÁLYOS MAGYAR SZENT KORONA TÖRVÉNY SZERINT FOG TÖRTÉNNI MINDEN, MINT EDDIG IS. Ezt nem fogja megúszni egyik pártszínekben tetszelgő vörösbűnöző sem, mert a magyar nép itélkezni fog. (1hozzászólás) Kép: a pápa magyar nagykövet, Juliusz Janusz gumicsizmában a jobb oldalon

A NYUGATI SAJTÓT AZONNAL TÁJÉKOZTATNI KELL ARRÓL, HOGY
NEM TERMÉSZETI KATASZTRÓFA TÖRTÉNT
HANEM POLITIKAI BŰNCSELEKMÉNY TÖRTÉNT