2009. augusztus 20., csütörtök

AUGUSZTUS 21 - SÓLYOM A BŰNPÁRTOLÓ


A KISEBBSÉGI BŰNÖZŐKRŐL



A nemzeti ünnepet Sólyom arra használta fel, hogy a magyarságot kioktassa, gyalázza és rágalmazza. Emellett a hazai két bűnözői kisebbségnél pedig a bűnözést elhallgatta. Pedig erről van szó és nem arról, hogy kik a kisebbségek. Sólyom végtelenül aljas és magyargyűlölő kijelentése nagyon súlyos. Hiszen az elnöknek is tudnia kellene, hogy TRIANON után a csonkaországban alig maradt nemzeti kisebbség, az összlakosság alig 2-3 %-át tették ki. Az igazi csapás akkor érte Magyarországot, amikor az addig alig 100 ezres zsidóság négyszeresére duzzadt, mert az I. és II. Bécsi döntés után a környező országokból a zsidók Magyarországhoz kerültek. Az addig is ellenséges kommunista zsidók, most négyszeres erővel támadtak az akkori magyar államra. Tehát 1945 után is ez a 2-3 %-os nemzeti és etnikai kisebbség nem okozott volna gondot, ha nem ők bűnöztek volna többségében. A cigányok a hagyományos közbűntényeket követték el, a zsidók pedig a kommunista párton keresztül követték el a bűnözésüket. Tehát oszágunk egynemű lehetett volna. De az utóbbi húsz évben ennek a két csoportnak a magyarirtása szervezett és tudatos volt. Ehhez hozzájött még a népirtó politika miatt a magyarság még nagyobb arányú lecsökkenése. Amit a nemzettudat módszeres rombolása még megtetézett. Ez látszott meg a 2005-ös szerencsétlen választásoknál is. Most pedig Sólyom hallgat a KISEBBSÉGI BŰNÖZŐKRŐL, akik a bűncselekmények 90 %-át elkövetik. Ez az a téma, amiről mindenki hallgat. Sólyom kijelentését azért is vissza kell utasítani, mert ő a kisebbségeket egy kalap alá vette. Hiszen a többi hagyományos, régi nemzeti kisebbségekre, mint pl. a szlovákre, a románokra, a lengyelekre, a ruszinokra, a szlovénokra, az örményekre és a svábokra a bűnözés nem jellemző. Egyedül, az újabban beengedett kínaiaknál jelentős a bűnözés nálunk. Kép: Sólyom