2009. augusztus 22., szombat

AUGUSZTUS 22 – SÓLYOM ELÁRULTA MAGYARORSZÁGOT

Kép: a magyar nyelvű plakát mellett szlovákul is volt


A TÓTOK MEGLECKÉZTETTÉK SÓLYOM LÁSZLÓT

Fico ugyanakkor biztosította Sólyom Lászlót, hogy magyar államfőként bármikor szívesen látott vendég Szlovákiában. "Ennek azonban olyan látogatásnak kell lennie, amely során úgy viselkedik, ahogy az egy másik szuverén ország területén illik és nem olyan látogatásnak, amelynek során úgy kíván viselkedni, mintha Magyarország egyik járásába látogatna" - mondta Robert Fico. (origo,aug.21)

SÓLYOM ELÁRULTA MAGYARORSZÁGOT

Mielőtt a komáromi beszámolót kezdenénk, ki kell hangsúlyozni, hogy Sólyom elnök a magyarokat már sokszor elárulta, ebben semmi újdonság nincs, de augusztus 21-én kifejezetten országunkat is elárulta. Ma olyan gyalázat történt Sólyom részéről Komáromban, amivel újból országunkat tette megalázottá, nemcsak a tótok szemében, hanem Európa többi országai előtt is nevetségessé, súlytalanná váltunk.


MI TÖRTÉNT KOMÁROMBAN?

Az igaz, hogy reggel és napközben jöttek üzenetek a tótok észről, hogy nemkivánatosnak tartják Sólyom látogatását, de ez nem lett volna ok arra, hogy Sólyom mint egy gyáva kukac elvonuljon az alig pár száz méterre lévő szoboravatás helyszínéről. Sólyom szoboravatását este 18 órára hirdették meg. Már 16 órakor odaát kezdtek gyülekezni a városban. A Szent István-szobor rögtön a hídlejárónál van, az első sarkon (Lúdpiac-tér). Még lepel borította a szobrot, ám a környéke vaskordonokkal le volt zárva, a mellette lévő színpadon egy zenekar hangpróbát tartott. A szobor környékén még alig-alig volt rendőr. Ez odaát munkanap volt, de a nagy meleg miatt is kevesen voltak az utcán. A városháza előtt már lehetett sötét egyenruhás alakokat látni, ezek amolyan biztonsági megfigyelők lehetettek. 17 órakor már több ezres tömeg gyűlt össze a környező utcákban, mindenki jó helyről szerette volna látni az eseményt, hiszen magyar politikai vezető még nem járt a városban az elmúlt húsz évben, Gyurcsány kivételével, aki hamar elhúzott onnan. A déli hírekben a rádió már szélsőségesek provokációjáról beszélt, mind magyar, mind szlovák részről. Milyen érdekes. Ezek már előre tudtak mindent. Tehát ez állami szinten betervezett provokáció volt, csakhogy ez szlovák részről történt. Ahogy a tömeg gyűlt a rendőrök száma is növekedett. A tót rendőrök ruhája is állandóan változik. Itt is egyre több rendőrnőt alkalmaznak. A meleg miatt most egyetlen rendőrön sem volt sapka, sötétzöld nadrágban és fekete pólóban voltak. Elől a rangjelzésük csillagok formájában látszott, a nevük és sorszámuk is a mellrészen látható. Minden rendőr oldalán pisztoly lóg, volt olyan ellenőrző rendőr, akinek ez a fegyver mellén volt bedugva, mindenféle más eszköz mellett. A szobor közelébe a meghívott vendégek egy elektromos kapun keresztül mehettek be, de külön még kézi átnézővel is megvizsgáltak mindenkit. Ez a mellén pisztolyos rendőr még a tévések kamera állványát is alaposan leellenőrizte. Fél hat felé már legalább 4-5 ezer ember volt a környéken, de a rendezvény végére olyan 12-15 ezeres tömeg gyülhetett össze. Csak közbevetőleg jegyezzük meg, hogy ebből ami történt a hazai tévék szinte semmit sem mutatnak be. A szlovák tévék bőven beszámoltak mindenről. Fél hat után hirtelen megjelent egy táblákkal és zászlókkal felszerelkezett tót csapat, a magyarok amint meglátták őket elkezdték a közelükben szidni őket, de más nem történt. Ezek a helyi Matica Slovenska (Szlovák Anyácska) szervezet és a Szlovák Testvériség szervezet fiataljaiból állt, egy szedett-vedett nevetségessé banda kinézetét mutatták és civilben voltak, de az ingükön látszott a jelvény. Később átvonultak a szoborral szemközti részre és ott fütyültek és sipoltak az egész rendezvény alatt. A rendőrség némán eltűrte őket. Bezzeg, ha magyar szervezet jelent volna meg ilyen fölszereléssel, azokat elvitték volna őket és nemzetközi botrányt csaptak volna az ügyből. 2005-ben nagyjából ezen a helyen magyar fiatalokat vertek véresre a tót rendőrök, akiknek egy része helyi magyar származású. Ezek a tábláikon Cirillt és Metódot éltették, a magyarokat gyalázták, egyik felirat szerint Magyarország 1918-ban megszűnt létezni. A tömeg izgatottan leste a híd irányát, hogy mikor jön Sólyom, hiszen már 18 óra volt. A műsor közvetítője mindent előbb szlovákul és utána magyarul mondott el. Azzal kezdték, hogy egy perces némasággal adózott a tömeg a meghalt nyitrai bányászok emlékének. Miután ez megtörtént és a tömeg is látta, hogy a vezetők odaérkeztek a szobor köré, elkezdtek tapsolni, mert azt hitték, hogy Sólyom is ott van köztük. Ekkor jelentették be, hogy Sólyom László a híd közepén várja hogy átengedjék. Ekkor a tömeg hatalmas hangorkánba, fütyülésbe tört ki, alig tudtak lecsillapodni, mert becsapva érezték magukat. Köszöntötték a megjelent vendékeket, bemutatták a szobor készítőit. A tömeg nem nyugodott és tovább zúgtak, fütyültek és kiabáltak, mert még mindig várták, hogy hátha odaér Sólyom. Ekkor a város híres és érces hangú színésze, Dráfi Mátyás elszavalta Ratkó József nagyon jó versét István királyról. Aki tudja olvassa el a verset, nagyon jó, a mai helyzetre is érvényes. Ekkor érkezett egy autó, amiből egy hölgy két koszorút hozott ki és elhelyezte a szobornál. Ebből sejthette a tömeg, hogy ez Sólyom koszorúi lehettek, viszont tovább örjöngtek, majd a pozsonyi magyar nagykövet olvasta fel Sólyom szövegét, de ezt alig lehetett percekig hallani, mert a tömeg örjöngő elégedetlen hangja elnyomta a beszédét. Megjegyezzük megint, hogy a városban ekkora disznóság még nem történt az elmúlt húsz évben. Mielőtt a követ belekezdett volna a szövegébe előtte bemondták, hogy Sólyom Lászlót két órával korábban feltartóztatták a hídon. Külön édekesség volt, hogy az ünnepség alatt minden egyes szónok „Árpádházi Szent Istvánt” emlegetett. A műsor végén, ez olyan 19 óra körül lehetett, Szarka László, kommunista történész mondott lapos és unalmas szöveget, két pap megáldotta a szobrot, majd egy kórus énekelt ideillő dalokat. A Szózat hangjaival ért véget az ünnep, de előtte még a szervezetek megkoszorúzták a leleplezett szobrot. Érdekes fejlemény volt, a Szózat után a több ezres tömeg minden feszólítás nélkül a Himnuszt is elénekelte, majd a Ria-ria Hungária kiáltások is elhangzottak. Egy hatalmas magyar lobogó is volt a tömegben és több magyar zászló is látszott a tömegnél. A tótok még két nagyobb méretű magyarellenes táblát tartottak, volt egy olyan feliratuk is, hogy meg kell állítani a magyar agressziót. Végül fél nyolc tájban nagy nehezen megnyitták a vaskordonokat és a tömeg a szobrot közelről is megnézhette. Hazaérve láttam a tévében, hogy Sólyom minden további nélkül átmehetett volna a hídon, de mint egy gyáva kukac (ő a magyar hadsereg főparancsnoka) inkább visszafordult. Ha átment volna, avval semmi baj nem történt volna, de ő eleve úgy döntött, hogy át sem megy a hídon. Arra hivatkozott, hogy ő „törvénytisztelő ember”. Tehát Sólyom a szlovák törvényeknek engedelmeskedik. A tótok csak annyit mondtak neki, hogy a biztonságát nem garantálják. Viszont Sólyomra senki sem támadt volna, hiszen magyarok közé került volna, volt testőrsége is bőven és a tót rendőrök is megvédték volna. Tehát kimagyarázkodása hazugság. Sólyom ezt a visszasomfordálást arra használta fel, hogy a tótokkal lehessen majd hónapokig vitázni. Hazafelé Sólyom a magyar oldali híd lábánál lévő Vasmacska étteremben evett, ivott és sajtótájékoztatót tartott, majd elhúzott Pestre. De ebből a magyar nézők a tévében semmit se láthattak. Jellemző, hogy a déli városrész kommunista vezetésére Sólyomnak nem ajánlotta fel azt, hogy a város vezetői átkisérik a hídon, mint hivatalos látogatót. Miközben „testvérvárosnak” tartják az északi városrészt. Az ünepségen a déli önkormányzati képviselők, közéleti szereplők sem vettek részt, ami gyalázat. Később beszámolunk arról, hogy a helyi kommunista tévé miként fogja bemutatni Sólyom gyáva megfutamodását. Képek: a rendezvényről






Kép:megjelentek a tót tüntetők