2009. augusztus 24., hétfő

AUGUSZTUS 24 - BIZONYÍTÉK SÓLYOM ELLEN

Nézzük meg ezt a képet jól! A híd közepén az látható, amint ezt a jellegzetes orrú és profilú hölgyet Sólyom hallgatja. Először a tolmácsnőnek hittem, de a kutya itt van elásva. Az, hogy Sólyom nem akart átmenni a hídon, az nem a szlovák acsarkodás miatt volt, hanem ezt Sólyom már előtte eldöntötte. Mi a bizonyíték erre? A képen látható hölgy Hortay Éva, az Észak-Komárom-i polgármester helyettese. Nagyon fontos tudni, hogy az északi városrészben (Komarno) 100 %-os kommunista önkormányzat van és a polgármesterük is az, a tótok nagy fenéknyalója, kitünően tud fogalmazni, még Ficó is kedveli. Ezt lehetett látni, amikor Gyurcsány ott tárgyalt náluk Ficóval, a városházán. Erről persze a hazai hírekben nem hallani semmit. A dél-komáromi önkormányzat (Komárom) ugyanilyen kommunista társaság, fideszesekkel együtt is. Ezek most a képüket sem tolták oda hídra, nem kisérték el Sólyomot és a szoboravatáson is csak épp hogy képviseltették magukat, miközben az északi városrészt "testvérvárosnak" tartják hivatalosan. Ebből a gyakorlatban semmi sem működik. Nos, a képen látható alpolgármester asszonyt küldte oda a polgármester (Basternák), hogy közölje azt Sólyommal, hogy ne jöjjön át a hídon. Erre az történt, hogy Sólyom két kis koszorúját a polgármester helyettes asszony kocsival 18 óra után pár perccel (amikor már Sólyomnak régen a szobornál kellett volna lenni) átvitte a szoborhoz, miközben az ingerült, feszült tömeg Sólyom kocsiját várta. Tehát az a mese, hogy a tót rendőrök megfenyegették Sólyomot, hogy ne merészeljen átmenni, ez nem igaz. Ez a cirkusz előre elkészített forgatókönyv alapján történt.