2010. január 8., péntek

JANUÁR 8 – GYILKOS KOMMUNISTÁK

VÖRÖS CSEPELI MSZP
Ma reggel az MTV-ben a műsorvezető, alig engedte elmondani egy csepeli helyi lakosnak, aki mindent ismer, hogy egész csepelt a kommunisták bűnszövetkezete uralja, teljes összefonódással. A műsorvezető állandóan közbevágott a szavaiba. A tanú elmondta, hogy azt az iskolát ahol gyilkolt a kommunista, eleve az MSZP hozta létre, hogy oda menekítsék a bűnözőiket. Alapítványi iskola volt. A gyilkos Deme Gyurcsánnyal együtt látható a képen. Egy év óta sem volt tárgyalás az ügyben. 2009 a cigány és kommunistagyilkosságok éve volt. Kép: Deme, a gyilkos kék mappával


Deme Gábor, a csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja Podolák Györgytől, a kerület egyik országgyűlési képviselőjétől indult el egy évvel ezelőtt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolába, Takács József intézményvezető és Papp László kivégzésének helyszínére – értesült a Csepel.info. 2009. január 8-án rendkívüli tanácskozást tartott a csepeli MSZP. A gyűlésen megjelent Tóth Mihály pártelnök-polgármester, Orosz Ferenc alpolgármester, Avarkeszi Dezső és Podolák György parlamenti politikusok, Szenteczky János elnökhelyettes valamint a párt többi vezetői és önkormányzati képviselői mind az irodában gyülekeztek – eleveníti fel a történteket a Csepel.info. A portál szerint mivel az iskolai sikkasztást akkor már régen a párt belső ügyeként is kezelték, az összegyűltek közül többeknek nyílt titok volt, hogy a gyilkossághoz vezető hűtlen kezelés Deme Gáborhoz és élettársához kötődött. A csepel.info információi szerint Deme már emiatt nem kapott szerepet a párt 2008. december 10-i tisztújításán az elnökségben: Szenteczky János maga beszélte le őt a jelöltségről. „Podolák György ekkor mondta el a pártvezetők és képviselők előtt, hogy az előző nap, nem sokkal a gyilkosság előtt ő is találkozott Demével. Podolák szerint tőle öt óra körül – mindössze egy órával az iskolai találkozó és másfél órával a gyilkosság előtt – ment el a Deme Gábor. Bár akkor nem volt szó róla ilyen nagy nyilvánosság előtt, de úgy tudom, hogy január 7-én, azaz a gyilkosság napján Takács József Orosz Ferenc alpolgármesternél kezdte a reggelt. Azt nem tudom, hogy azon a megbeszélésen ott volt-e Tóth Mihály, de ő is ismerte már az ügyet. Takács ezután átment a rendőrkapitányságra, majd Podolák Györgyhöz ment. Tehát a gyilkosság napján Takács József és Deme Gábor is személyesen beszélt a Gyurival. Azt, hogy az iskolai sikkasztásról volt szó, ki se kellett mondani, de a részleteket természetesen én sem tudom, nem kötötték az orrunkra” – mondta el a Csepel.info-nak az egyik forrás. További részleteket a Csepel.info oldalán olvashat. (Forrás: Csepel.info)