A most, 98 évesen elhunyt Püski Sándor máshonnan jött, de talán ugyanoda érkezett. Egy magát és önnön értékeit valamire is tartó társadalomban/nemzetben azokat a polgárokat, akik ennyi mindent megéltek, önmagában is megbecsülés övezi. Hívják őket Kosáry Domokosnak, Fejtő Ferencnek vagy éppen Püski Sándornak. A huszonéves békési parasztfiú egyetemi hallgatóként jött rá arra, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak az órára járást, jegyzetek viszont nem állnak rendelkezésükre. Mivel tudott gyorsírni, elkezdte lejegyezni a professzorok előadásait, s abból nyomtatott, vásárolható sillabuszokat készített: innen indult a Magyar Élet/Püski könyvkiadó regénye, s lett fogalommá a Püski név. Kiadta Németh László, Szabó Dezső, László Gyula munkáit, szervezte a szárszói találkozót, utazott, tárgyalt, házalt és újrakezdett. Mert a kiadót 1950-ben államosították, s Püski Sándort 1962-ben, határon túli magyarokért való szervezkedés miatt be is börtönözték. 1970-ben emigrált, s New Yorkban alapította újra kiadóvállalatát, majd a rendszerváltás időszakában hazatért és a Krisztina körúti kis boltban folytatódott az epopeia. A legutóbbi évekig maga is ott állt a pult mögött, jobbára barna, háromrészes öltönyben, és látszatra semmi kereskedőit nem tett: csevegett, olvasott, tanácsolt, oldalán hatvan éven át hűséges társával, Ilus nénivel. Néha hátratipegett a raktárba és valamikori New York-i könyvvel ért vissza: "Jó magyar ember" - mondta a szerzőről, s ennél bonyolultabb értékkategóriákba nem bonyolódott. Mindvégig a népi mozgalom volt a szívügye, egyéb pártállást nem nézett, legyen szó a kommunista Nagy Istvánról, Darvas Józsefről vagy éppen a szélsőjobboldalivá lett Erdélyi Józsefről. De kiadta ő a népinek csak bizonyos értelemben tekinthető Tersánszky Józsi Jenőt és az annak egyáltalán nem vehető Konrád Györgyöt is, utóbbit vélhetően a földiség okán: ott a békési Püski adta ki a berettyóújfalusi Konrádot. Lehet, hogy hosszú élete során Püski követett el hibákat, s kiadott sok olyan könyvet, amit nem kellett volna: rosszat vagy rosszindulatút; ezekről maga is vallott, hol inkább, hol kevésbé önkritikus emlékiratában, a Könyves sors, magyar sors-ban. Mégis: azon a helyen (Magyarországon) és abban az időben (20. század), ahol ő élt, ezt a pályát rendkívüli hossza, következetessége és az általa teremtett értékek súlya miatt becsülni illik. Nincsenek többszáz éves szállodáink, kiadóházaink és borbélyüzleteink: azt kell értékelni, amink van. Magyarországon nincs Longman, Braumüller vagy Lemoine, egy hét évtizedes kiadó is soknak számít. Csak a mi bajunk, hogy ez nem adatott meg Cserépfalvi Imrének, a Révai Kiadónak, vagy a Singer és Wolfnernek. Látogatásai a boltjában egyre ritkultak, főleg felesége 2006-os halála után. Csak a hírek szállingóztak rogyadozó egészségéről. Fiai, unokái vitték tovább a Krisztina körúti boltot és a kiadót, amely továbbra is nevét viseli. Püski Sándor pályájáról az ilyen vagy olyan értékelés/ítélet érkezik majd nemsokára, efelől ne legyen kétségünk - most azonban első gondolatunk legyen a veszteségé és a gyászé. Mert egy darab múltat ismét elvesztettünk. (origo, Ablonczy Balázs, részlet)MEGGYALÁZTÁK PÜSKI SÁNDOR EMLÉKÉT
Most derült ki, hogy a vérkommunista origo oldal miért várt két napot a Püski emlékezéssel. Saját kútfőjükből nem akartak gyalázkodni a neves kiadó ellen, ezért ezt egy „történészre” bízták. Ablonczy láthatóan egyetlen könyvében, egyetlen megszólalásában sem rejti véka alá, hogy erős ellenszenvvel viseltetik a magyarok iránt. Ez abból is kitűnik, hogy ő sem tud magyarrul fogalmazni. Előbb a formai hibákról. Püski egyetemista korában nem sillabuszokat gyártott, hanem jegyzeteket, ennek ez a magyar neve. Az epopeia, pedig ismertebb nevén eposz. Azon kívül ez a szó abban a mondatban nem is odavaló. A XX. századot a XXI. században is római számokkal kell írni. A sültkrumplit és a házszámokat arab számokkal kell írni, de vannak olyan nyelvtani törvények, amelyeket nem lehet önkényesen használni. Főleg nem olyanoknak, akik írástudóknak képzelik magukat. Még akkor sem, ha a bomlott agyú, nem magyar nyelvészek erről mást mondanak. Most pedig a tartalmi részekről. Tény, hogy Püski adott ki zsidó szerzőktől is, sőt olyan kommunista vezérekről is adott ki könyvet, mint Pozsgay Imre. Erdélyi Józsefet leszélsőjobboldalizni csak a zsidók szokták. A szerző teljesen hamis módon, botcsinálta történészként nem tesz különbséget a háború előtti irodalmi, kiadói szokások között és aközött ami a háború után volt lehetséges. Püski kénytelen volt alkalmazkodni, de ezt bűnéül felróni neki, nem szép dolog. Mert az egész kiadói pályája csak a magyar nemzeti érdekek jegyében történt, mint ahogy a szárszói konferencia (1943) megszervezével is nemzetünk ügyét szolgálta. A korabeli zsidó kiadókat idevenni, teljesen felesleges volt. A legnagyobbat akkor rugta Ablonczy Püski Sándorba, amikor a minden rendszert feltétel nélkül kiszolgáló, zsidóérdekeket követő, nem is leplezetten magyargyűlölő Kosáry Domokossal és a nyíltan magyargyűlölő Fejtő Ferenccel emlegeti egy lapon, a nagy magyar kiadót. Az pedig, hogy rosszindulatú könyveket adott volna ki Püski Sándor? - merő rágalom. Ez az Ablonczy-féle méltatás viszont egyértelműen rosszindulatú. Kép: Püski
